Villant a traffipax, amikor 70 helyett 134-gyel száguldott egy autós az Árpád hídon
A rendőrök egy jogosítvány nélküli sofőrt is elfogtak a hétvégi akciójuk során.
A rendőrök egy jogosítvány nélküli sofőrt is elfogtak a hétvégi akciójuk során.
HVG
„Ma a budapesti és a vidéki pályaudvarok többsége is olyan hely, amit az ember inkább elkerül, hacsak nincs ott dolga. Mi ezen szeretnénk változtatni” – írta a közlekedési és beruházási miniszter.
HVG
A labdarúgó nem kommunikált a hatósággal.
HVG
A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy nem jó ötlet rátapadni az előttünk haladóra, de amikor konkrét méterekben vagy másodpercekben kell meghatározni a követési távolságot, már jóval bizonytalanabbak vagyunk.
Hirdetés
Az esélyek így sem mellette szóltak.
HVG
Az első napokban komoly káosz lehet.
HVG
Az ország és a főváros is javított, ahogyan egyre többek számára tették elérhetővé a tömegközlekedést.
HVG
Menetrendi lazító beavatkozások lehetőségéről írt a MÁV egy jelentésében, most a HVG kérdésére pontosították, hogy ez konkrétabban mit jelentene.
Az új tagok Lázár János kinevezettjeit váltják.
HVG
A Marcali Rendőrkapitányság járőrei meg is állították.
HVG
Olyan szinten ment tönkre a pálya a pécsi vasútvonalon, hogy rövid távon nem lehet feloldani a sebességkorlátozásokat.
A miniszterelnök az Európai Mobilitási Hét miatt választotta az autó helyett a kerékpárt.
HVG
Egyszer már szavaztak róla, az egyetlen ellenszavazaton múlott.
HVG
Szeptember 22-én pedig kedvezményes napijeggyel próbálják meg ösztönözni az autómentes közlekedést.
HVG
Vitézy Dávid szerint már láthatáron belül van a személyforgalom elindítása a vasútvonalon, erről a végső döntést a teszt lezárulta után hozhatják meg.
HVG
Szerintük az, hogy Lázár János odaítélte a koncessziót az MKIF-nek, csak előzetes döntés volt, amit a kormánynak jóvá kellett volna hagynia, de ez nem történt meg.
HVG
A két jármű összeütközött, de mindkettő az úttesten maradt.
HVG