Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak a Magyar Táncművészeti Egyetem 120 millióval túlárazott új emelete ügyében

Az új szintet ugyanaz a társaság húzta fel, amelyik az Orbán-rendszer számos nagy állami beruházásán dolgozott, köztük 800 millióért rakott liftet a Budai Várba.

  • HVG

A szakértői vélemény jelentős túlárazással épített új emeletet a Magyar Táncművészeti Egyetemre az Orbán-rendszer idején sikeres cég – írja a Telex.

Az MTE C épülete négy új balett-teremmel, öltözőkkel, irodákkal bővült, az új szintet áprilisban adták át, az egész költsége bruttó 278 millió forint volt. Kevesebb mint egy évvel az átadó előtt azonban a projekt utóellenőrzésekor végzett igazságügyi szakértői vizsgálat azt találta, hogy a beruházás ezen az áron „jelentősen túlárazott”,

az új emelet acélszerkezetének megépítéséért a piaci realitáshoz képest 120 millió forinttal többet fizetett az egyetem.

Ezenfelül olyan áram- és vízfogyasztási tételeket számoltak el, majd kifizettek ki a Laki Zrt.-nek jogosulatlanul, közel 750 ezer forint értékben, amelyeket egyébként az MTE állt.

Az igazságügyi szakértői véleményben az is szerepel, hogy a beruházást a hivatalos közbeszerzési eljárást megkerülve, egy pályázó ajánlatára hagyatkozva, szabálytalanul folytatták le, és egy olyan kivitelezőt bíztak meg a projekttel, amely korábban karbantartási munkákat végzett az egyetemnek.

A szakértői véleményben megfogalmazottak után Kiss János, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke azonnali hatállyal megszüntette a gazdasági főigazgató munkaviszonyát, arra hivatkozva, hogy „a beruházás előkészítése és lebonyolítása kapcsán többszörösen megszegte” a jogszabályi és egyetemi előírásokat, valamint „az Egyetem, mint munkáltató jogos gazdasági érdekeit is súlyosan veszélyeztette”. A Telex birtokába jutott dokumentumok alapján az egyetem rektora szigorú megrovást kapott, mivel ő volt az, aki aláírta a beruházás szerződéseit, és az ő közvetlen irányítása alatt állt a gazdasági főigazgató. Ő jelenleg is rektorként vezeti az egyetemet.

Az emeletet építő Laki Zrt. viszonylag nagy állami presztízsberuházások kivitelezéséről lehet ismerős: a budai Vár Főőrség épületének és a Stöckl-lépcsőnek a teljes újraépítését 3,5 milliárd forintért végezték el, 2020-ban a West Hungaria Bau Kft.-vel közösen több mint 800 millió forintért építettek liftet a Várba, de ez a páros dolgozott pár évvel ezelőtt az Operaház 55 milliárdos felújításán is, amelynél az átadás után a Magyar Narancs szerint 1600 hibát számoltak össze. De a Laki volt az a cég is, amely hatmilliárd forint közpénzből újított fel egy villát egy szinte nem létező testületnek – sorolja a Telex.

A lap megkérdezte az ügyről Kiss János kuratóriumi elnököt, aki azt válaszolta, hogy az igazságügyi szakértői véleményt ő rendelte el a hozzá eljutott információk alapján. A gazdasági főigazgató munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetését azzal indokolta, hogy az ügyben nagyobb vizsgálat zajlott, a szakértői vélemény csak egy része volt ennek, az érintett feleket is meghallgatták.

A lap a szigorú megrovást kapott rektort is megkereste, az ő nevében a rektori hivatal válaszolt, tagadta a túlfizetést. Azt írták, az ellenőrzés során beszereztek egy szakértői véleményt, „de annak megalapozottsága kérdéses”. A Telex megkérdezte az egyetem korábbi gazdasági igazgatóját és a Laki Zrt.-t is, ők azonban nem reagáltak.

Reagált viszont a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amely a lap kérdésére megerősítette, hogy jelenleg feljelentés alapján nyomozást rendelt el hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.