Váradi József szerint a Wizz Air nem fog kifogyni a kerozinból
A légitársaság vezérigazgatója arra számít, hogy a repülőgép-üzemanyag ára egy ideig magas marad, még akkor is, ha véget ér az iráni háború.
Ő maga nem volna hajlandó az Arab Emírségek felé tartó gépre most felülni, felelőtlenség politikai nyomásra háttérbe szorítani a biztonságot – mondta Váradi József.
A szakmában teljesen szokatlan módon, nyíltan, név szerint támadott több közel-keleti légitársaságot Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója – írta a Financial Times. Váradi azért ment neki a riválisoknak, mert azok az iráni háború ellenére fenntartják járataikat Dubajba.
Szerinte ezek a cégek a politika nyomásának engedve háttérbe szorítják a biztonsági megfontolásokat, de ő maga biztos, hogy nem utazna ilyen útvonalon.
Amikor kitört az iráni háború, Irán pedig több közel-keleti országot is lőni kezdett, az európai légi közlekedési vállalatok leállították a repüléseket az Emirátusokba, ám több cég már a tűzszünet előtt indított és fogadott ottani gépeket. Egy szűk légi folyosót használtak, vadászgépek fedezete mellett.
A brit hatóságok azt kérték az ország polgáraitól, hogy ne menjenek arrafelé, hacsak nem okvetlenül szükséges, mivel Irán csapásokat mérhet a civil infrastruktúrára. Váradi nyilatkozatából az tűnik ki, hogy a Wizz Air felülvizsgálja terjeszkedési terveit a régióban.
Azt is elmondta: sok járat kénytelen volt várakozni vagy máshol leszállni, mert Dubaj közelében rakéták, illetve drónok csapódtak be. Egyes esetekben csak pár percen múlt, hogy a gépek el tudtak indulni, illetve le tudtak szállni. Váradi ugyanakkor azzal igyekezett megnyugtatni a piacot, hogy a nyári foglalások száma 17 százalékkal nőtt, és ő arra számít, hogy nyereségesek lesznek a most indult pénzügyi évben.
A légitársaság vezérigazgatója arra számít, hogy a repülőgép-üzemanyag ára egy ideig magas marad, még akkor is, ha véget ér az iráni háború.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.