Visszatér Budapestre az Uber

Korábban épp a taxisok nyomására távozott, most velük lép együttműködésre a Magyarországról 2016-ban kivonuló autómegosztó.

  • hvg.hu

Hét és fél évvel azután, hogy kivonult Magyarországról a legismertebb autómegosztó szolgáltaltása, az Uber, a cég bejelentette, hogy a Főtaxival együttműködésre lépve visszatér Budapestre. A cég tájékoztatása szerint nem arról van szó, hogy a Főtaxi elérhető lesz majd az Uber applikációból, Uber taxit csak az Uber appon keresztül lehet majd rendelni, míg a Főtaxi szolgáltatásai továbbra is kizárólag a jól megszokott csatornákon érhetőek el.

A sajtóközlemény szerint az európai nagyvárosokban ez az egyik első ilyen együttműködés az Uber és egy taxiszolgáltató között. A Főtaxi leányvállalata, az F Mobilitás Kft. már be is nyújtotta a diszpécserszolgálati engedélykérelmet.

Az Uber közlése szerint alkalmazását annak ellenére nyitották meg közel 100 ezer alkalommal Budapestről 2023-ban, hogy maga az autómegosztó szolgáltatás nem is elérhető Magyarországon. 2016-ban éppen a fővárosi taxisok lobbijának hatására törvénymódosítással lehetetlenítette el a kormány a vállalatot, akkor erről itt írtunk bővebben.

Kivonulásakor az Ubernek mintegy 160 ezer felhasználója és 1200 sofőrje volt itthon.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.