Egyre több az új beruházás, a lakásépítések húzták vissza a növekedést

A harmadik negyedévben 12,4, az év egészében eddig 8,5 százalékkal volt nagyobb a beruházások értéke Magyarországon, mint egy éve ilyenkor.

  • hvg.hu

Az idei harmadik negyedévben 12,4 százalékkal nőtt a magyarországi beruházások értéke az egy évvel korábbihoz képest – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ehhez persze fontos hozzátenni, hogy volt honnan javulni, a tavalyi harmadik negyedévben, amihez most viszonyítunk, még csak jött ki a gazdaság a gödörből, a beruházások sem tértek még vissza a válság előtti szintre. Így fontosabb lehet azt kiemelni, hogy

most már 4,4 százalékkal több a beruházás, mint a válság előtti csúcson, 2019 második negyedévében volt – igaz, a növekedés üteme már lassul, az előző negyedévhez képest csak 1,8 százalékos volt a bővülés.

A legfontosabb a növekedés szempontjából az, hogy a feldolgozóipar fejlesztései 25 százalékkal bővültek az egy évvel korábbihoz képest. A három legnagyobb súlyú alágban, a járműgyártásban, az élelmiszeriparban és a villamosberendezés-gyártásban is növekedést mértek. 21-21 százalék feletti növekedést mértek a kereskedelmi beruházásokban, ahol a bolti vegyes kiskereskedelem fejlesztései okoztak nagy növekedést, valamint a szállítás és raktározás területén, ahol az állami fejlesztések és a logisztikai cégek beruházásai löktek nagyot a számokon. Ennél is jobban, 37 százalékkal nőtt a mezőgazdaság beruházási teljesítménye, ott a korábbi negyedévek nagy visszaesése után lehetett most visszakapaszkodni.

Az ingatlanügyletek visszahúzták az átlagot, ott mindössze 5,7 százalékos növekedést mértek.

A lakásépítések teljesítettek rosszul, az irodák és üzlethelyiségek fejlesztése felfutott. Az év egészében eddig 8,5 százalékkal volt több beruházás, mint 2020 első kilenc hónapjában.

 

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.