#beruházás

Újra csúnyán beszakadtak a beruházások Magyarországon

Éves alapon a kiigazított adatok szerint 7 százalékkal esett vissza a beruházási volumen a második negyedévben. A beruházási volumen immár 24 százalékkal maradt el a 2021-es átlagtól. A cégek és az állam beruházásai is visszaestek a második negyedévben, a legnagyobb visszaesést a feldolgozóiparban regisztrálták.

















Vésztő után most a Pilisben vetné meg a lábát egy akkuhulladékos cég, két tüntetést is szerveznek ellene

Felháborodott civilek szerveznek tüntetést Pilisjászfalun, miután kiszúrták, hogy a település iparterületén lítiumion-akkumulátor gyártásából származó hulladékok hasznosításával foglalkozó üzem létesítését tervezi az NT Recycling Kft. A Pest Vármegyei Kormányhivatalnál már környezetvédelmi hatósági eljárás indult. A település képviselő-testülete is tüntetést szervez, pedig korábban úgy tűnt, nem ellenzik a beruházást.




László Csaba: Egy cégnél már kirúgták volna a vezetőt, aki ennyire nem találja el a számokat

Miközben Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott, hogy az idénre tervezett repülőrajt a gazdaságban már júliusban megvalósult, a magyar gazdaság az év első három negyedévében összesen 0,2 százalék növekedést mutatott fel. A Közös költség podcast legújabb adásának vendége László Csaba korábbi pénzügyminiszter volt, akivel Pitner Gábor műsorvezető a magyar GDP jelenéről és jövőjéről beszélgetett.