A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletének indoklásában közölte, hogy vámmal azonos hatású adónak minősül minden olyan pénzügyi teher, amelyet egyoldalúan vetnek ki, bármi legyen is az elnevezése, alkalmazásának módja és összege, illetve amely a határ átlépésének tényéből eredően sújtja az árukat, amennyiben az nem minősül a szó szoros értelmében vett vámnak.Az ügy előzménye, hogy a közúti árufuvarozást végző Istanbul Lojistik nevű török társaság esetében a magyar adóhatóság 2015 márciusában megállapította, hogy a társaság egyik Törökországból Németországba textilárut fuvarozó teherautója után nem fizették meg a gépjárműadót.A fuvarozócég véleménye szerint a magyar hatóságok által később kiszabott adó vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését az EU és Törökország közötti árukereskedelemben tiltja a Törökországgal kötött társulási megállapodás rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló határozat.A bíróság közölte, hogy a határozat értelmében megszűntek az unió és a Török Köztársaság közötti behozatali vagy kiviteli vámok és azokkal azonos hatású díjak. A testület szerint a vitatott adó, amely az árukat kizárólag amiatt terheli, hogy azok átlépték a határt, vámmal azonos hatású díjnak minősül, így az ez utóbbi határozattal nem összeegyeztethető.
Török fuvarozónak adott igazat a NAV-val szemben az EU
A magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető az Európai Unió és Törökország között létrejött társulási megállapodással, az adó ugyanis vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését tiltja a megállapodás – döntött az Európai Unió Bírósága.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.