A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni
Az érintetteknek nincs teendőjük, a támogatást automatikusan folyósítják. Akinek a bankszámlaadatait a NAV nem ismeri, annak postán érkezik az összeg.
Az érintetteknek nincs teendőjük, a támogatást automatikusan folyósítják. Akinek a bankszámlaadatait a NAV nem ismeri, annak postán érkezik az összeg.
HVG
A NAV a vagyongyarapodást akár húsz évre visszamenőleg is vizsgálhatja majd, és a vizsgálat kiterjed a hozzátartozók vagyonára is.
HVG
Sorra teszi a feljelentéseket a technológiai minisztérium a Gondosóra miatt, már nyomoz az ügyben a NAV és a rendőrség is. A kormány mégsem szüntetné meg a programot, mivel az alapgondolatot jónak tartja. Kérdés, lesz-e rá idő, hogy ízekre szedjék és újraépítsék a rendszert, amely jelenleg is 750 ezer ember életének része.
Az új elnök után hivatalba lépett az új alelnök is a NAV-nál, Sisák Attila feladata lesz egyebek mellett az adóvisszaélések feltárása.
HVG
A lelkész szerint aggasztó a bíróság döntése, amiben a pénzügyőrök távmeghallgatását rendelték el. Ilyet a jogászaik szerint olyan tanúk szoktak kérni, akik kiskorúak, szexuális bűncselekmény áldozatai vagy egyéb komoly kihívással küzdenek.
HVG
Az újként kínált termékeket ráadásul használtan szerezte be. 46 millió forintot kaszált vele.
HVG
HVG
MTI
Megnézi a NAV, hogy biztosan nem csak adóelkerülési célból alapítottak bizalmi vagyonkezelőt vagy magánalapítványt. Mivel pontosan tudni lehet, mit fognak vizsgálni az adóellenőrök, az érintettek fel tudnak készülni.
HVG
„Nincs befolyásolás” – szögezte le Sádt Mónika, aki elmondta: Unger Anna a lista elején van azok között, akikkel mindenképpen egyeztetni fog.
HVG
Egy hűtőtáskában lapultak a vérszívó, de védett gyűrűsférgek, gyümölcsök, zöldségek és ásványvíz alatt.
HVG
Az ember- és eszközhiányt, a szükséges átvilágításokat és közbeszerzéseket, a székház nemzetbiztonsági védelmének kialakítását figyelembe véve más fényben tűnik fel Unger Anna NVVH-elnök nagy vihart kavart kijelentése, hogy hat év alatt sem lehet eljutni jogerős ítéletekhez.
Megtévesztő SMS-ekre figyelmeztet a hivatal.
HVG
A Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöke azt közölte, hogy elsőként a közbeszerzésekből gazdagodó cégeket vizsgálják majd.
HVG
A legtöbben az iskolakezdésre készülnek, de ezen túl is több fontos változás jön keddtől.
HVG
Lezárult a júliusban indult nyilvános pályázat. Az új vezetés feladata lesz helyreállítani az adóhatóságba vetett közbizalmat.
HVG
A vámhivatal több lehetőséget is kínál az adatrögzítésre.
HVG
Nem vonatkozik a kedvezmény azokra a gyógyszerekre, amit ugyan az orvos felír, de amúgy kapható lenne vény nélkül is.
HVG
„Átalakítjuk és állami felügyelet alá vonjuk a bizalmi vagyonkezelők rendszerét” – ígérte korrupcióellenes programja részeként a Tisza Párt. A friss törvény extra teendőket ró az adóhatóságra, és megszüntet egy fontos adóelkerülési kiskaput, amit még az utolsó pillanatban is kihasználnak.
A NAV 316 esetben tárt fel szabálytalanságokat, ez minimális növekedés a tavalyi évhez képest.
HVG
Gyorsabbá és egyszerűbbé válik a vámeljárás, a visszafizetési kérelmeket még 90 napig lehet benyújtania a NAV-hoz.
HVG
Amikor egy kamucég működése kockázatossá vált, helyét egy másik vette át.
HVG