Katar bevásárolt a legnagyobb orosz olajcégbe, Putyin örül

A Glencore svájci cégcsoport és a katari állami befektetési alap konzorciuma 19,5 százalékos részesedést vásárolt a Rosznyefty orosz olajvállalatból.

  • MTI

Az ügyletről, amelynek értéke 10,5 milliárd euró, Igor Szecsin, az állami többségű Rosznyefty vezetője személyesen számolt be Vlagyimir Putyin orosz elnöknek - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

Putyin gratulált a privatizációs megállapodásért, és reményét fejezte ki, hogy az új befektetők javítani fogják a vállalat irányítását és átláthatóságát, és ezáltal növelik a Rosznyefty piaci értékét. 

A Glencore a világ egyik vezető bányaipari, nyersanyag-kitermelő és -kereskedő vállalata, míg a katari állami befektetési alap (QIA) a világ kilencedik legnagyobb szuverén alapja több mint 250 milliárd dolláros eszközállományával. A Rosznyeftybe betársuló konzorciumban fele-fele arányban vesznek részt, a vételárat önerőből, illetve hitelből fizetik ki. 

A Rosznyefty a legnagyobb orosz olajvállalat, Oroszország olajkitermelésének 40 százalékát adja. A vállalat 2014 július közepén került fel az Egyesült Államok szankciós listájára több kulcsfontosságú orosz bankkal és céggel együtt.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.