A fóti gyárbővítéssel 114 munkahelyet teremtenek, ebből 40 mérnöki poszt. A projekt nyitó rendezvényén tartott köszöntőjében Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára kiemelte: mivel a GE piacvezető az erőművek vezérlő egységeinek gyártásában, ezért ez a beruházás azt jelenti, a magyar mérnököknek és munkásoknak mostantól kezdve kitüntetett szerepük lesz a világ energiabiztonságának javításában.Az államtitkár kijelentette: a szerdai alapkőletétellel a magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténetének újabb fejezete kezdődött el, az új gyártóbázis megépítése növeli Magyarország versenyképességét, s hozzájárul ahhoz, hogy Európa termelési központjává váljék.Bár a GE-vel - a Magyarországon legnagyobb, több mint 12 ezer embert foglalkoztató amerikai befektetővel - folytatott tárgyalássorozatnak a fóti gyárbővítés a betetőzése, a tárgyalások nem érnek véget - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Magyarázatképpen hozzátette: a kormány 2010-ben megfogalmazott gazdasági célkitűzésének megfelelően a keleti nyitás mellett a szövetségkötési versenybe való benevezést, illetve a stratégiai partnerek körének bővítését is fontosnak tartja."A GE nem véletlenül lett egyik stratégiai partnerünk. Hazánkban az Egyesült Államokból érkező cégek működtetik a harmadik legtöbb leányvállalatot, a Magyarországon foglalkoztatott munkaerő számát tekintve - a német és az osztrák leányvállalatok után - szintén az amerikaiak a harmadikok, míg a hozzáadott érték előállítása szempontjából a második helyet foglalják el" - sorolta az államtitkár.Fóton "a most induló, energiabiztonságunkat is növelő beruházásnak köszönhetően 114 új munkahelyet teremtenek, az itteni gyár beszállítóinak 75 százaléka magyar" – emelte ki az államtitkár.A GE elkötelezett a helyi közösségek és a helyi polgárok segítésében, ezért is fontos a cég számára a fóti beruházásról a magyar kormánnyal kötött megállapodás – méltatta a projektet Dave Cox, a GE Oil & Gas üzletág gyártásért felelős alelnöke. Az új, egyedi műszaki megoldásokat is alkalmazó létesítmény szélesíti a termékkört, s hozzájárul Magyarország versenyképességének növeléséhez is – tette hozzá.
Új gyártóbázist épít a GE Fóton
Csúcsszínvonalat képviselő gyártóbázist épít ki a gáz- és gőzturbinás villamos erőművek központi vezérlő egységeinek (UCP) előállítására a General Electric (GE) Oil & Gaz üzletága Fóton - jelentették be az új, 6 ezer négyzetméteres csarnok alapkőletételével egybekötött sajtótájékoztatón szerdán.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.