Növekedést jelez a magyar ipar egyik fontos mutatója
Egyelőre optimistán látják a céges döntéshozók a helyzetet.
Egyelőre optimistán látják a céges döntéshozók a helyzetet.
HVG
A magyar Lidlhöz évente 130 ezren jelentkeznek, ami megfelel Pécs teljes lakosságának. Takács Dorottya HR-igazgatóval többek között a bérekről, a fluktuációról, a generációs különbségekről beszélgettünk, szóba került az is, milyen munkatempót vár el a cég a versenyképes juttatásokért cserébe. Kiderül továbbá, hogyan alakította át a munkát az önkiszolgáló kasszák terjedése.
A beruházások sikerét gyakran már az első döntések meghatározzák – erről beszélgettünk a beruházói oldalt képviselő projektmenedzsment-partner, a CÉH zRt. vezető szakértőivel, Kégl Árpáddal és Horváth Miklóssal.
CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő zRt.
Összesen 117 minőségi magyar termék kapott elismerést.
HVG
Az új vitorlások eladásának nem sikerül lendület adni, a használtpiac viszont élénk. Ehhez a gyártók is alkalmazkodnak: mind jobban építhetnek az öreg hajók felújítására, karbantartására.
Albrecht Ottóról az elmúlt években nem sokat lehetett hallani. Cashline nevű brókercégét nem sokkal az után vonta ki a piacról, hogy az Orbán-kormány 2010-ben megkezdte regnálását.
HVG
Két amerikai befektető verseng az EasyJetért. A Castlelake a rövid távú profitot üldözi, míg a magasabb árat ajánló Apollo kitartana a jelenlegi üzleti modell mellett. Az ajánlatok aligha nőnek tovább, hamarosan döntés születhet. Mi lenne jó az utasoknak, és mi a vetélytársaknak?
A Matolcsy-fiú luxuséttermet üzemeltető barátja mintha igyekezne távolodni az MNB-alapítványi ügyektől.
HVG
6 százalékos emelést már nem akar megadni a cég. A magyarországi áruházakban többször is volt sztrájk a nyáron, de most megállapodás születhet.
HVG
A pesti belváros után külvárosi helyszínekkel bővül a Semsei Gastronomy Group, amelynek az éves árbevétele már a tízmilliárd forintot közelíti.
HVG
Mészáros Lőrinc azt remélheti egy tulajdonosi átrendeződéstől, hogy a saját magáról elnevezett ásványvíz-palackozóját így nem érinti egy nyomozás. Az eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya indította el a Transparency International feljelentése alapján.
HVG
Csak a szűkebb család több milliárdos profitot vett ki osztalékként tavaly.
HVG
Két munkavédelmi ügy, csaknem százmilliós bírság és egy később elhunyt dolgozó sem jelent automatikus kizárást a közpénzből finanszírozott megrendelésekből. Van ugyanis egy második esély, az úgynevezett öntisztázás, ezzel élt a NER-közeli cég is – tudta meg a HVG.
Az Ominimo a biztosítási szektort reformálná meg, itthon már most jelentős szereplők, de nemzetközi sikerre törnek.
HVG
A befektetők között Will.i.am is megtalálható.
HVG
Több mint 104 milliárd forint értékű refinanszírozást kapott az épületegyüttes.
HVG
Bár eszközök kölcsönzésével foglalkozik a 3Branch Tech Zrt., eszközállománya szerény.
A harmincas évek építészeti virágkorának egyik leglátványosabb emléke az újlipótvárosi Dunapark ház és a földszintjén található kávézó, amelynek hányattatása felidézi az elmúlt csaknem száz év magyar történelmét. Az újranyitás alkalmából idézzük fel ezt a történetet a vészkorszaktól a gulyáskommunizmusig, a gasztroforradalomtól a klímaváltozásig.
Kapitány István közölte, elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását érintő beruházásra készülnek a japánok.
HVG
De az alkoholszonda mindenkinél negatív lett.
HVG