szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Öt vesztegetéssel gyanúsított munkaügyi felügyelő ellen emelt vádat az ügyészség a napokban Győr-Moson-Sopron megyében - jelenti a HavariaPress.

A vádirat szerint az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Nyugat-Dunántúli, illetőleg Vas Megyei Felügyelőségén dolgozó felügyelők az általuk tartott munkaügyi ellenőrzéseket követően szemet hunytak a feltárt hiányosságok felett, vagy eleve közreműködtek a leleplezés meghiúsításában, jogtalan előnyhöz juttatva ezáltal az adott foglalkoztatókat.

Az elsőrendű vádlott legalább öt esetben kért pénzt, illetve egy esetben ellenszolgáltatást azért, hogy a munkaügyi ellenőrzésnek a foglalkoztatóra nézve ne legyen káros következménye. Ő ezért többrendbeli, hivatalos személy által, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények vádjával állhat bíróság elé.

További hat vádlott az ellenőrzések következményének elkerülése érdekében lépett kapcsolatba a hatóság tagjaival, nekik ezért ugyancsak vesztegetés bűntette és hivatali visszaélés miatt kell majd számot adniuk a Győri Törvényszék előtt.

 

Nemzetközi lapszemle: Nagy árat fog fizetni Amerika a mexikói és kanadai termékekre kivetett védővámok miatt

Nemzetközi lapszemle: Nagy árat fog fizetni Amerika a mexikói és kanadai termékekre kivetett védővámok miatt

Rekordsok sportos BMW M modell talált gazdára

Rekordsok sportos BMW M modell talált gazdára

Elképesztően ritka és ronda mélytengeri halat videóztak le a Kanári-szigeteknél

Elképesztően ritka és ronda mélytengeri halat videóztak le a Kanári-szigeteknél

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok  átalakításáról

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról