szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az első fél évben, 2013. decemberig 30 ember alkalmazásával számolnak. A tevékenység folyamatos bővítése mellett a munkahelyek száma két-három éven belül elérheti a száz főt a város polgármestere szerint.

Elkészült a Woertz AG több száz négyzetméteres összeszerelő üzeme Orosházán, a csarnokban a termelés a napokban elkezdődött.

Dancsó József, Orosháza fideszes polgármestere hétfőn elmondta: a biztonsági villamos szerelvények gyártásával foglalkozó svájci cég fokozatosan helyezi át európai termelését Orosházára, magas hozzáadott értékű, speciális szaktudást igénylő, már piacokkal rendelkező termékek gyártását telepíti ide. A tervei között szerepel helyi beszállítói kör kialakítása az Orosházán és térségében működő vállalkozásokból. 

Az első fél évben, 2013. decemberig 30 ember alkalmazásával számolnak. A tevékenység folyamatos bővítése mellett a munkahelyek száma két-három éven belül elérheti a száz főt - hangsúlyozta a polgármester. 

Az önkormányzat a tevékenység engedélyeztetésében, a pályázati lehetőségek felkutatásában nyújtott és nyújt részükre jelenleg is segítséget - mondta el Dancsó József. 

A Woertz 2012. novemberben alapította meg leányvállalatát Magyarországon. Az üzemben elektromos egységekhez csatlakozókat, vészvilágítást biztosító villamosszerelvény-egységeket gyártanak és szerelnek össze.  A Woertz Hungária Kft. az indulás évében, 2013-ban 250-300 millió forint értékű termeléssel számol.

A Woertz AG családi tulajdonú svájci vállalkozás, éves árbevétele ötvenmillió svájci frank körül alakul. A társaságnak Magyarországon és az Egyesült Államokban működik leányvállalata. A speciális villamos vezeték és csatlakozók gyártása mellett foglalkozik kábelezéssel és más kiegészítő fali csatlakozók, aljzatok gyártásával.

Jobban fogy a Xiaomi első autója, mint a Tesla Model 3

Jobban fogy a Xiaomi első autója, mint a Tesla Model 3

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

A hétvégén még kell a jégkaparó, majd vasárnap jön egy melegfront

A hétvégén még kell a jégkaparó, majd vasárnap jön egy melegfront

Rosszul lett az M3-ason egy kamionos, NAV-os járőr vezette biztonságba a járművét

Rosszul lett az M3-ason egy kamionos, NAV-os járőr vezette biztonságba a járművét