szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meghatározták az idei felsőoktatási keresztféléves képzések ponthatárait, amelyeket a felvi.hu oldalon tettek közzé csütörtök délután. A felvételizők a személyes oldalukon (Én felvim) is megtekinthetik az általuk megjelölt szakok ponthatárait. Azok, akik megadták a mobiltelefonszámukat, sms-ben is értesítést kaptak eredményükről.

A ponthatárok hivatalos közzététele után az Oktatási Hivatal valamennyi jelentkezőnek besorolási határozatot küld, amely tartalmazza a felvételiző által megjelölt képzéseken számára megállapított pontszámot és az azon a képzésen meghatározott ponthatárt.

A megjelölt képzések közül a jelentkező az első olyan helyre nyer felvételt, ahol a pontszáma magasabb, mint a meghatározott ponthatár. A besorolási határozat tartalmazza majd a döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.

A februárban induló képzésekre 5682-en jelentkeztek, közülük 4917-en mesterképzéseket céloztak meg, állami ösztöndíjas helyekre 4698-an pályáztak.

A legnépszerűbbek idén a gazdaságtudományok és a műszaki képzési területek, előbbi 1959, utóbbi pedig 1756 jelentkezőt vonzott.

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Máris találtak egy hatalmas biztonsági rést a DeepSeek rendszerében

Máris találtak egy hatalmas biztonsági rést a DeepSeek rendszerében

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Lezárul egy korszak: több Blu-ray és más lemez gyártásával is felhagy a Sony

Lezárul egy korszak: több Blu-ray és más lemez gyártásával is felhagy a Sony