szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A jogászok, könyvelők és informatikusok íróasztalain tenyésznek leginkább baktériumok és penészgombák Nagy-Britanniában - derült ki egy vizsgálatból, amely szerint viszont romlott ételek a szociális munkások asztalán gyakoriak.

Az irodaszereket gyártó Viking vállalat Nagy-Britannia szerte több száz hivatalra kiterjedően vizsgálta meg az alkalmazottak asztalait. A górcső alá vett számítógép billentyűzetek majdnem kétharmadát lakták baktériumok és néhány közülük még penészgombákat is rejtett. Az irodai dolgozók által használt törlőrongyok elemzése azt mutatta, hogy a telefonok és az asztalok is bővelkedtek baktériumokban. 

A jogászok, könyvelők és informatikusok munkakörnyezetei szerepeltek a legrosszabbul a higiéniai teszten, míg az asztalon tárolt penészes harapnivalók tekintetében a szociális munkások végeztek az élen - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. 

A dolgozóknak több mint a fele nem volt tisztában azzal, hogy a baktériumok előszeretettel megbújnak a klaviatúrán, a telefonokon és a képernyőkön is. A vizsgálatot végző cég szerint az irodai dolgozók kétharmada ismerte le, hogy szokott az asztalánál ebédelni, ám utána nem takarítja le a felületet. "A billentyűzethez, telefonhoz és a munkaasztalhoz hasonló felületek fokozott tisztán tartása különösen fontos az influenzaszezon, illetve a gyakori megfázások idején" - hangsúlyozta Lisa Ackerley környezet egészségügyi szakember.

Csődöt jelentett Svédországban az európai akkumulátoripar nagy reménysége, a Northvolt

Csődöt jelentett Svédországban az európai akkumulátoripar nagy reménysége, a Northvolt

Puzsér megszólalt a botrányról: Bizarr látványt nyújt Magyar Péter, amint megretten Rogán Antaltól

Puzsér megszólalt a botrányról: Bizarr látványt nyújt Magyar Péter, amint megretten Rogán Antaltól

Ha csak az érzelmek fontosak, Magyar Péter jól csinálta. De ha az ész is, akkor nagy ziccert hagyott ki

Ha csak az érzelmek fontosak, Magyar Péter jól csinálta. De ha az ész is, akkor nagy ziccert hagyott ki

Évi 60 millió fontért újra Adidast húz a Liverpool

Évi 60 millió fontért újra Adidast húz a Liverpool