szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megbízatásának lejárta előtt távozik hivatalából a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) főigazgatója, Juan Somavia személyes okokkal indokolta lemondását.

Somavia 2014 márciusa helyett 2012 szeptemberében fejezi be munkáját. Döntését azért jelentette be egy évvel korábban, hogy maradjon elég idő utódja megválasztásához - áll az ILO pénteki közleményében. Juan Somavia chilei származású, az első vezető az ILO-nál, aki fejlődő országból érkezett. 1998-ban választották meg főigazgatónak. Korábban chilei ENSZ-nagykövetként dolgozott.

Az 1919-ben alapított ILO kezdetben a Népszövetség úgynevezett társult önálló szervezete volt. Magyarország 1922-ben csatlakozott hozzá. A genfi székhelyű ILO az egyetlen jelentősebb intézmény, amely túlélte a Népszövetséget. 1946 óta az ENSZ szakosított intézményeként működik. Fő feladata munkaügyi előírások kidolgozása nemzetközi egyezmények és ajánlások formájában a társadalmi igazságosság előmozdítása céljából.

Közleményében az ILO kiemelte, hogy Somavia vezetésével készült el a méltányos munka koncepciója, amely a szervezet programjának középpontjában áll, és a chilei főigazgató hivatali ideje alatt megerősödött az ILO és a szervezet ajánlásainak politikai támogatottsága.

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

A német választás után az AfD csatlakozhat a Fidesz EP-frakciójához

A német választás után az AfD csatlakozhat a Fidesz EP-frakciójához

Az EU püspökei kiálltak Ukrajna mellett, és odaszúrtak Trumpnak

Az EU püspökei kiálltak Ukrajna mellett, és odaszúrtak Trumpnak

Óvodásokról terjesztett pornóvideót egy középiskolás fiú, felfüggesztett börtönt kér rá az ügyészség

Óvodásokról terjesztett pornóvideót egy középiskolás fiú, felfüggesztett börtönt kér rá az ügyészség