szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A történelmi hagyományokkal rendelkező, komoly eredményeket felmutató Nyugat-magyarországi Egyetem további működésére tett határozott ígéretet Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az universitas központi tanévzáró ünnepségén pénteken Sopronban.

A politikus azt mondta, hogy a Nyugat-Magyarországon működő két egyetem - a soproni központú nyugat-magyarországi és a győri Széchenyi egyetem - belső szerkezetében ugyanakkor várhatóak változások, tekintettel arra, hogy országszerte csökkentik a felvételi keretszámot, és módosítani akarják azt a szétaprózott képzési szerkezetet, amely "a legnagyobb kártétele a felsőoktatásnak".

A Nyugat-Magyarország területén működő két egyetem önállóságával kapcsolatos kérdésre az államtitkár az ünnepség után nyilatkozva hangsúlyozta, hogy még nem értek a tárgyalássorozat végére, amelyet ebben a tárgykörben az érdekeltekkel folytatnak. Orbán Viktor miniszterelnökkel július folyamán ismét átbeszélik a felsőoktatási törvényt, "és az őszi törvényalkotásban nyilvánvalóvá válik, hogy mi lesz" - mondta.

MTI / Filep István

Ünnepi köszöntőjében az államtitkár kijelentette, hogy számítanak az egyetem munkájára, amely a korábbi szakegyetemből mára regionális egyetemmé, universitássá alakult, és beleilleszkedett a nemzetközi felsőoktatási rendszerbe.

Faragó Sándor rektor az elmúlt tanév összegzéseként kiemelte, hogy a hallgatók több mint 200 szakon tanulhatnak. A tanév folyamán több mint 3 800-an záróvizsgáztak és 2 314-en kaptak, vagy kapnak kézhez diplomát, ők teljesítették nyelvvizsga-kötelezettségüket is. A Nyugat-magyarországi Egyetem arra törekszik, hogy jól képzett szakembereket képezzen, akik versenyképesek a munkaerőpiacon. A fejlesztésekről egyebek között elmondta, hogy a 2009/2010-es tanévben 9,1 milliárd forintot nyertek el pályázatok útján. Ennek az óriási összegnek több mint a felét beruházásokra, a fennmaradt részt kutatásra és képzésekre fordították.

A tanévzáró ünnepségen az egyetem díszpolgári címét adományozták Lászlófy Pál Istvánnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapító és örökös tiszteletbeli elnökének a Kárpát-medencei magyar nyelvű közoktatás megmaradásáért folytatott tevékenysége és a soproni központú egyetem érdekében kifejtett több évtizedes munkája elismeréseként.

Néhány évvel ezelőtt a kormány még diplomáciai sikernek nevezte az USAID-del való együttműködésüket

Néhány évvel ezelőtt a kormány még diplomáciai sikernek nevezte az USAID-del való együttműködésüket

Már Magyarországon is elérhető az OpenAI eszköze, amellyel pár szóból lehet videót készíteni

Már Magyarországon is elérhető az OpenAI eszköze, amellyel pár szóból lehet videót készíteni

Égető igény van rá, de súlyos visszaélésekre ad lehetőséget: berobbant a globális petesejt-kereskedelem

Égető igény van rá, de súlyos visszaélésekre ad lehetőséget: berobbant a globális petesejt-kereskedelem

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével