szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szaúd-Arábiában vasárnap megnyílt a világ legnagyobb női egyeteme - jelentette az al-Arabíja hírtelevízió.

A főváros, Rijád mellett épített intézmény átadási ünnepségén részt Abdallah bin Abdel-Aziz uralkodó, a királyi család és a kormány több tagja. A szaúdi állam több mint ötmilliárd dollárt fordított a felsőoktatási intézmény létrehozására, amely egyidejűleg 50 ezer diáklányt tud fogadni. Az oktatónők és a lányok elektromos meghajtású mini autókon is közlekedhetnek a 800 hektáros campus területén.   

A rektornő elmondta: igyekeznek környezetkímélő tevékenységet kifejteni, napelemtáblák segítik az áramellátást,  a papírt amennyire csak lehet mellőzik, és helyette korszerű elektronikus adathordozókat és számítógépeket használnak. Az UNECO adatai szerint Szaúd-Arábiában 130 ezren járnak az ország hét egyetemére. A hallgatók 58 százaléka nő. A kormány évente 40 milliárd dollárt költ az oktatásra.

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

2100 forint felett a fizikai dolgozók átlagos órabére

2100 forint felett a fizikai dolgozók átlagos órabére

Itt a kormány válasza Rogán szankciós listára kerülésére: pitiáner bosszú, de majd az új elnök leveszi

Itt a kormány válasza Rogán szankciós listára kerülésére: pitiáner bosszú, de majd az új elnök leveszi

250 km/h-val repül: csak el kell dobni az újfajta kamikaze drónt, ami olyan, mint egy focilabda

250 km/h-val repül: csak el kell dobni az újfajta kamikaze drónt, ami olyan, mint egy focilabda