szerző:
Klubrádió
Tetszett a cikk?

Közalkalmazotti összefogást hirdettek az ápolók bérük emeléséért és munkakörülményeik javításáért. A tüntetés ma délután lesz a Kossuth téren.

Ma Európában Magyarországon a legalacsonyabb az egészségügyi dolgozók bére, hihetetlen, de már Romániában és Ukrajnában is jobb a helyzet, ezért sok a pályaelhagyó - mondta Kalász Krisztina osztályvezető a Klubrádióban, a mai demonstráció egyik szervezője. Délután négy órára a Kossuth térre közalkalmazotti összefogást hirdettek az ápolók bérük emeléséért és munkakörülményeik javításáért.

Ma egy felsőfokú szakmai végzettséggel rendelkező, tapasztalt ápoló 80 ezer forintot keres, ezért mindegyikük másod-harmadállásra kényszerül, hogy megélhetését biztosítsa - hangsúlyozta Kalász Krisztina. Miközben egy utcaseprőt 120 ezer forintért vesznek fel, az ápolók többségének ennyi a fizetése - tette hozzá. A demonstrálók kíváncsiak lennének az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete illetve a kamarák álláspontjára is, szerintük ugyanis bőrfotelből nézik a kialakult helyzetet.

MTI Fotó: Mészáros János

Kalász Krisztina elmondása szerint, az egykulcsos adónak és a pótlékok megnyírbálásának köszönhetően 10-20 ezer forinttal lett kevesebb az ápolók bére, és ez jövőre az adójóváírás megszüntetésének köszönhetően még tovább csökkenhet. A 44 órás munkahét bevezetése és a szabadság 20 napra történő csökkentése még tovább rontja az ápolók helyzetét - tette hozzá az osztályvezető, a demonstráció egyik szervezője.

Az ápolók már a múlt pénteki rendvédelmi demonstrációhoz is csatlakoztak, létrehoztak egy saját egészségügyi szakszervezetet érdekeik védelmére.

Jelenleg mintegy 90-100 ezer egészségügyi szakdolgozó van Magyarországon. Ők azonban naponta jelzik, hogy ha ez nem változik, akkor elhagyják a pályát. Kalász Krisztina szerint a 10-30 % százalékos béremelés nem oldja meg az ápolók helyzetét, legalább 90 %-os béremelésre volna szükség ahhoz, hogy ne hagyják el tömegesen a magyar ápolók szakmájukat vagy az országot. Ma délután 16 órakor a Kossuth téren demonstrálnak magasabb fizetésért és a körülményeik javításáért az ápolók. Az előrejelzések szerint 2013-ig 3-4 ezer orvos hagyhatja el az egészségügyet, amely akár bedöntheti az egész ellátást is.

Zavarja Elon Muskot, hogy a saját platformján javítják ki a hazugságait – de már dolgozik a „megoldáson”

Zavarja Elon Muskot, hogy a saját platformján javítják ki a hazugságait – de már dolgozik a „megoldáson”

Súlyos biztonsági hibát találtak az iPhone-okban, az ön készüléke is veszélyben lehet

Súlyos biztonsági hibát találtak az iPhone-okban, az ön készüléke is veszélyben lehet

Romanowski a Mandinernek: "Maszkos alakok rontottak be a lakásomba, levetkőztettek, és kamerák előtt bilincsbe verve vittek el"

Romanowski a Mandinernek: "Maszkos alakok rontottak be a lakásomba, levetkőztettek, és kamerák előtt bilincsbe verve vittek el"

Ha Orbán nem is lesz ott, kiket hívott meg Donald Trump a beiktatására?

Ha Orbán nem is lesz ott, kiket hívott meg Donald Trump a beiktatására?