Tetszett a cikk?

December eleje óta nem egyeztetett az új felsőoktatási törvény tervezetéről a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával az oktatási államtitkárság, pedig a HÖOK új elnöke szerint lenne miről beszélniük. Nagy Dávid szerint a koncepció legújabb változatában szereplő hallgatói képviseleti rendszer rosszabb, mint az eredeti.

Elképzelni sem tudjuk, milyen hatásai lesznek az új felsőoktatási törvény tervezetének január 4-i  változatában olvasható új szabálynak, amely szerint a hallgatók négyszer vizsgázhatnának egy tantárgyból, az egyetemisták és főiskolások ugyanis már a második alkalommal új vizsgáztatót, a negyedik alkalommal pedig független vizsgabizottságot kérhetnének – mondta Nagy Dávid az Eduline-nak.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának új elnöke szerint nem ez az egyetlen probléma a törvénytervezet átdolgozott változatával, amely – többek között – azt is tartalmazza, hogy karonként egy hallgató vehet részt az egyetemek és főiskolák szenátusainak munkájában. „Ez a szabályozás a nagy intézményeknél még elfogadható, ott pár konkrét esetet megvizsgálva 17-21 százalék lenne a hallgatói részvétel, de például a kis főiskolákon, ahol csak egy kar van, ellehetetlenül a helyzet” – mondta. Nagy Dávid hozzátette: mivel az oktatási államtitkárságtól ígéretet sem kaptak a további egyeztetésre, miniszteri szinten kezdeményeznek tárgyalásokat, ha pedig ez sem vezet eredményre, március 16-án utcára vonulnak.

A cikk folytatását az Eduline oktatási portálon olvashatja.

 

Levédette a külügy a magyar űrprogram jelképét, és cipőtől a karácsonyfadíszig mindenre rátenné

Levédette a külügy a magyar űrprogram jelképét, és cipőtől a karácsonyfadíszig mindenre rátenné

Eldőlt Lőw Zsolt sorsa, Jürgen Klopp jobbkeze lesz a Red Bullnál

Eldőlt Lőw Zsolt sorsa, Jürgen Klopp jobbkeze lesz a Red Bullnál

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Amint megszületett az amerikai–ukrán tűzszüneti javaslat, rakéták és drónok hadával támadtak az oroszok

Amint megszületett az amerikai–ukrán tűzszüneti javaslat, rakéták és drónok hadával támadtak az oroszok