szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Október elsejétől új vezérigazgatója van a Teva Magyarország Zrt.-nek Szabó László személyében, miután Rózsa András 17 év elteltével távozik a cég éléről - közölte acég pénteken.

Szabó László az amerikai gyógyszercég, az Eli Lilly&Company vállalatcsoport humánerőforrás alelnöki posztját töltötte be. A Teva Magyarország Zrt. új vezérigazgatójának legfontosabb feladatai között szerepel a meglévő jó orvos, gyógyszerész és kórházi partnerkapcsolatok továbbépítése - olvasható a cég közleményében. A Teva nem közölt adatokat magyarországi gazdálkodásáról. A korábbi tájékoztatás szerint a gyógyszercég az idén januárban Gödöllőn 65 millió eurós beruházásban sterilközpont építését kezdte meg. A nyáron pedig Debrecenben adták át a 20 milliárd forint költséggel megvalósult gyógyszergyári csomagolóüzemet. Magyarországon 1995 óta tevékenykedik a Teva és mintegy 3000 főt foglalkoztat.

Most rendezte a különleges kórházi ellátás szabályait a Belügyminisztérium

Most rendezte a különleges kórházi ellátás szabályait a Belügyminisztérium

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Kilenc autó ütközött össze, több kilométeres a torlódás az M0-s autóúton

Kilenc autó ütközött össze, több kilométeres a torlódás az M0-s autóúton

Volt amerikai nagykövet: Trump barátságát kockáztatják a magyarok azzal, ha leváltják Orbánt

Volt amerikai nagykövet: Trump barátságát kockáztatják a magyarok azzal, ha leváltják Orbánt