szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kaposváron a pedagógusok tudnak a legnehezebben elhelyezkedni, de a mérnökök, a kulturális, illetve művészeti területen végezhető tevékenységre feljogosító diplomával rendelkezők is nehezen találnak munkát; a július végi adatok alapján segédmunkásra, alkalmi munkásra van a legnagyobb igény.

A regionális munkaügyi központ kaposvári kirendeltségén júliusban az egy hónappal korábbihoz képest 127-tel több, összesen 8545 álláskeresőt tartottak nyilván. A munkanélküliségi ráta 16,5 százalék volt. Az elmúlt hónapban a júniusinál harmadával többen, 1088-an kérték nyilvántartásba vételüket, közülük 237 pályakezdő.  Az egy évnél régebben állást keresők aránya az előző év hasonló időszakához viszonyítva 8,2 százalékkal, míg a pályakezdőké 13 százalékkal nőtt. A cégek ugyanakkor júliusban mindössze 128 munkaerőigényt jelentettek be, ami az előző havinál 39, az egy évvel korábbinál pedig 3 százalékkal kevesebb. A nyilvántartott álláskeresők 40 százaléka legfeljebb a nyolc általánost végezte el, a szakmunkások aránya 30 százalék. A diplomás álláskeresők száma tizedével emelkedett; arányuk jelenleg 5,3 százalék.

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliség Észak-Magyarországon

Csekély mértékben, de nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben, júliusban több, mint 104 ezren voltak állás nélkül, az előző hónaphoz képest 1600-zal többen - tette közzé legfrissebb adatait honlapján a regionális munkaügyi központ.

Geszti Péter: „Az indulatok, a hergelés uralkodik felettünk”

Geszti Péter: „Az indulatok, a hergelés uralkodik felettünk”

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Újra látogathatják a külföldi turisták Észak-Koreát, a Kedves Vezető születésnapjára is el lehet menni

Újra látogathatják a külföldi turisták Észak-Koreát, a Kedves Vezető születésnapjára is el lehet menni

Az amputált lábakat lopó férfi azt mondja, ő csak visszaváltható palackokért tört be a kórházba

Az amputált lábakat lopó férfi azt mondja, ő csak visszaváltható palackokért tört be a kórházba