szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Különös visszaélést követtek el gyerekek ellen egy szaúd-arábiai magán középiskolában: a matematikatanár lábát kellett a diákoknak megcsókolniuk a vizsgakérdésekért cserébe.

A Saudi Gazette című napilap úgy tudja, hogy a tanulók pluszpontokat kaptak, ha homlokon csókolták az oktatót. Az újság értesülése szerint az al-Baraá (Ártatlanság) nevű iskola igazgatója elbocsátotta a Szíriából származó pedagógust. Az iszlám szabályai szerint a láb tisztátalan, ezért ima előtt meg kell mosni.

 

hvg.hu Karrier

Lemondott 112 millió forintos prémiumáról

Nem tart igényt 334 ezer fontos (több mint 112 millió forintos) prémiumára a British Airways vezérigazgatója, Willie Walsh - áll a brit légitársaság éves jelentésében.

Tízmilliárdos költségvetési csalás miatt tartóztattak le két földgázkereskedőt

Tízmilliárdos költségvetési csalás miatt tartóztattak le két földgázkereskedőt

„Köszönöm, hogy befogadtak a nemzetükbe és az otthonaikba” – Pressman videóval búcsúzott Magyarországtól

„Köszönöm, hogy befogadtak a nemzetükbe és az otthonaikba” – Pressman videóval búcsúzott Magyarországtól

Ikonikus Xbox-játék érkezik PlayStation 5-re

Ikonikus Xbox-játék érkezik PlayStation 5-re

Németország arcot választott az arcon bikázott kontinensnek

Németország arcot választott az arcon bikázott kontinensnek