szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közszolgálati szakszervezetek felszólítják a kormányt a szociális párbeszéd intézményeinek működtetésére, valóságos nemzeti együttműködés rendszerének kialakítására, és ennek keretében a közszolgáltatásokat veszélyeztető tervezett intézkedések átgondolására - közölte a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).

A SZEF szerint a kormány eddig semmilyen párbeszédet nem folytatott a szociális partnerekkel. Előzetes egyeztetés nélkül, tiltakozásaik ellenére fogadtatta el a parlamenttel a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt is. Közleményükben a közszolgálati szakszervezetek felhívják a figyelmet arra, hogy miközben számos támogatható elemmel is találkoztak a tegnap bejelentett 29 pontos intézkedési tervben, elhibázottnak tartják azokat a kormányzati döntéseket, amelyek következtében további megszorítások sújthatják a közszolgálati munkavállalókat. A tervezett módosítások ugyanis szerintük számos olyan kockázatot hordoznak és társadalmi feszültséget gerjesztenek, amelyeknek éppen az elkerülése lenne ésszerű.

A közlemény szerint a változatlan mértékű minimálbér megadóztatása, az egykulcsos 16 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése a ma is alacsony keresetű közszolgálati dolgozók tömegeit hozhatja a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe. A költségvetési forrásokból működő közintézményeknél és hivataloknál tervezett anyagi forráscsökkentés és az elhangzottak alapján nehezen értelmezhető 15 százalékos bértömeg-csökkentés hátrányosan érintheti az intézményeket - köztük a bölcsődéket, óvodákat, kórházakat, iskolákat -, valamint akár több tízezres létszámcsökkenést és a bérek csökkenését okozhatják - írják. 
"Az előző kormány elvette a 13. havi, az új pedig elveheti a 11-12. havi béreket is a közszolgálattól, megnehezítve, akár lehetetlenné téve 120-130 ezer közszolgálati munkavállaló devizahitelének visszafizetését, amely gazdasági érdekeket is veszélyeztet" - áll a közleményben. 
  

MTI Itthon

Elfogadták a köztisztviselők elbocsátását könnyítő törvényt

Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a kormánytisztviselővé váló köztisztviselők munkaviszonyát; ebbe a körbe tartoznak majd a központi államigazgatás, a kormányhivatalok és a rendvédelmi szervek nem hivatásos állományú tagjai.

MTI Karrier

Meg kell emelni a minimálbért, mondják a szakszervezetek

Az adójóváírás megszüntetésével legalább annyira meg kell emelni a minimálbért, hogy annak reálértéke ne változzon - mondták az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők, akik kemény bértárgyalásokra készülnek ősszel.

Hét tonna aranyat csempészett egy banda Olaszországból Svájcba

Hét tonna aranyat csempészett egy banda Olaszországból Svájcba

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a  színész egy másik sztárról is beszámolt

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a színész egy másik sztárról is beszámolt

Megkéseltek egy férfit a berlini holokauszt-emlékműnél

Megkéseltek egy férfit a berlini holokauszt-emlékműnél

Három hónapra eltiltották a világelső Jannik Sinnert

Három hónapra eltiltották a világelső Jannik Sinnert