szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az emberek zöme inkább lemondana a szexről egy hónapra, semmint egy hétig telefonos ügynök legyen - derült ki egy felmérésből, amely az Egyesült Államokban készült.

Egy amerikai ügynökképző cég felmérést készített, hogy kiderítse, hogyan viszonyulnak az emberek az ügynökök munkájához. Az 1226 megkérdezett öt lehetőség közül választhatott. Egyharmaduk a foggyökérkezelést tartotta élete legborzasztóbb élményének, míg a telefonos ügynökösdit 23 százalék, az egy, szex nélkül töltött hónapot pedig 18 százalék tartotta a legrosszabbnak a megadott lehetőségek közül. (A felsorolt opciók között szerepelt még a hallgatóság előtti beszéd és a lehetőség, hogy meglepetésvendégként szerepeljenek egy tévéshow-ban. Más kérdés, hogy a megadott válaszlehetőségek összehasonlíthatók-e.)

Mint kiderült, az emberek a legőrjítőbbnek a házaló eladókat tartják, legkevésbé idegesítőnek pedig az e-mailben próbálkozókat. A megkérdezettek legkevésbé az autóeladókban bíznak, őket a pénzügyi szolgáltatással kecsegtetők követik. A felmérés résztvevői a kiskereskedőkben bíznak leginkább.

 

 

Jön a nagykörúti bringasztráda – teljesen átalakul az egyik legforgalmasabb fővárosi szakasz

Jön a nagykörúti bringasztráda – teljesen átalakul az egyik legforgalmasabb fővárosi szakasz

Feledy Botond: Trump éppúgy gyarmatként kezeli Ukrajnát, mint Putyin, és ettől itt keleten illene megijedni

Feledy Botond: Trump éppúgy gyarmatként kezeli Ukrajnát, mint Putyin, és ettől itt keleten illene megijedni

Fenntartható ökovárosrészt építene a Mini-Dubaj helyére a főváros

Fenntartható ökovárosrészt építene a Mini-Dubaj helyére a főváros

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó