szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyre aktívabban keresnek hóhért Zimbabwéban, mert még mindig üres az ítéletvégrehajtó állása, pedig már 2004-ben nyugdíjba vonult a legutóbbi kivégző.

A zimbabwei börtönökben ötven elítélt „várja”, hogy végrehajtsák halálos ítéletét, ezért újult erővel keresnek egy hóhért. A foglalkoztatási feltételek között szerepel a középiskolai érettségi, szakmai gyakorlatot ugyanakkor nem követel meg az afrikai ország kormányának illetékes hivatala, amely már hirdetést is fontolóra vett az állás betöltetésére. Külön képzést viszont kap a hóhér, hogy lélektanilag is felvértezhesse magát, értsen a kötelekhez, a csomózáshoz.

1980 - az ország függetlenné válása - óta 78 embert végeztek ki Zimbabwében. Az ítéletvégrehajtó munkarendje elég hektikus, akadt olyan hajnal, amikor négy halálraítéltet is fel kellett akasztani, és voltak hónapok, amikor senkit. Zimbabwéban egyre erősödnek a halálbüntetés eltörlését követelő hangok. Ráadásul 1988-ban - miután Robert Mugabe, Zimbabwe államfője találkozott a II. János Pál pápával - tíz évre felfüggesztették az akasztásokat, majd amikor letelt a moratórium, életfogytiglani börtönbüntetésre módosították a halálos ítéleteket.

 

 

hvg.hu Karrier

Sztárok, akik haláluk után a legjobban „keresnek”

A Forbes magazin összeállította a haláluk után legjobban „kereső” sztárok listáját. 2009-ben összesen 886 millió dollár folyt be 13 elhunyt híresség, többek között Michael Jackson, Elvis Presley és Albert Einstein örököseihez.

Mit tegyünk egy idegen test lenyelése esetén?

Mit tegyünk egy idegen test lenyelése esetén?

Sokkal több, mint kötelező olvasmány: mit kellene tanítani Jókai Mórtól Az arany ember helyett?

Sokkal több, mint kötelező olvasmány: mit kellene tanítani Jókai Mórtól Az arany ember helyett?

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Enyhítették a vádat a kisfiút felrúgó karateedzővel szemben

Enyhítették a vádat a kisfiút felrúgó karateedzővel szemben