szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lengyelországban a márciusi 13 százalék körüli szinttel tetőzik a munkanélküliség, ami ezután már csökken - jelentette ki a lengyel munkaügyi miniszterhelyettes pénteken.

A márciusi munkanélküliség a februári szint körül alakul majd, áprilistól azonban már csökken a szezonális jellegű foglalkoztatás jelentős bővülésével - jósolják az elemzők. A lengyel munkaügyi minisztérium becslése szerint a februári munkanélküliség 13 százalékos volt. Januárban a munkanélküliség 12,7 százalék, tavaly decemberben 11,9 százalék volt Lengyelországban.

A munkanélküliség februári emelkedésének a hátterében a hideg állt, ami megbénított sok ágazatot, elsősorban az építőipart. Elemzők szerint év végére 12,2 százalékra mérséklődhet a munkanélküliség Lengyelországban. Tavaly a lengyel gazdaság volt az egyetlen az Európai Unióban, amelyet elkerült a recesszió, a bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékkal nőtt. Várakozások szerint idén a GDP 2,8 százalékkal nő Lengyelországban.

 

MTI Karrier

Lassult a munkaerő drágulása az euróövezetben

A tavalyi utolsó negyedévben 2,2 százalékkal növekedett az egy munkaórára jutó munkaerőköltség az euróövezetben − közölte szerdán az Eurostat. Vagyis lassult a munkát terhelő költségek növekedése az előző negyedévhez képest, amikor még 3 százalékos volt az emelkedés. Ez a szakértők szerint leginkább a magasabb munkanélküliség következménye.

MTI Karrier

Csökkent a brit munkanélküliség

Jelentősen csökkent a munkanélküliség Nagy-Britanniában, erősítve azokat a reményeket, hogy a brit gazdaság a rekord hosszúságú recesszió után most már kezd talpra állni.

A Fudan Alapítvány halott, a kínai egyetemi projekt nem teljesen

A Fudan Alapítvány halott, a kínai egyetemi projekt nem teljesen

Kézilabda-vb: Nagy csatában győzte le a hollandokat a magyar válogatott

Kézilabda-vb: Nagy csatában győzte le a hollandokat a magyar válogatott

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

107 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere, Bakó Ferenc

107 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere, Bakó Ferenc