szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A cseh munkaügyi hivatalok a jövőben nem adnak munkavállalási engedélyt az Európai Unión kívüli országok állampolgárainak - írta szerdai számában a Lidove noviny.

A cseh munkaügyi minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint az intézkedés - amit a jelenlegi gazdasági helyzettel indokolt a tárca - elsősorban az ukrajnai, moldovai, vietnámi és mongóliai szakképzetlen dolgozókat érinti. Január végén hivatalosan 222 719 külföldi dolgozott Csehországban: a legtöbben Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek. Csehországban 9,9 százalék volt a munkanélküliség februárban, 583 ezren voltak állás nélkül. Elemzők szerint márciusban 10 százalék fölé kúszhat a ráta.

 

 

Karrier

A legkeresettebb magyar munkahelyek - toplista

Azok a vállalatok tudják elhalászni a legtehetségesebb fiatalokat, amelyek folyamatosan jelen vannak a felsőoktatásban, megszólítják a frissen végzett diákokat és vonzó munkakörülményeket kínálnak. Ebben úgy tűnik, az Audi volt a legsikeresebb 2009-ben, mert a műszaki és a közgazdász hallgatók körében is a legvonzóbb munkaadó lett.

MTI Karrier

Minden szférában emelkedett a havi bér Csehországban

Tavaly 907 koronával emelkedett az átlagos havi bér Csehországban, ami így 23 598 koronát (kb. 245 ezer forint) tett ki. Ez négy százalékkal több, mint 2008-as havi átlagbér. Az inflációval korrigálva a reálbér növekedése három százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden.

Várkonyi Andrea adott egy jótanácsot Valentin-napra

Várkonyi Andrea adott egy jótanácsot Valentin-napra

Emiatt fognak rosszul aludni a tolvajok: jön a funkció, ami értelmetlenné teszi az androidos mobilok ellopását

Emiatt fognak rosszul aludni a tolvajok: jön a funkció, ami értelmetlenné teszi az androidos mobilok ellopását

Győzött a konzervatív CDU, a  szélsőjobboldali AfD hozta a várt eredményeket a német választáson

Győzött a konzervatív CDU, a szélsőjobboldali AfD hozta a várt eredményeket a német választáson

Van egy lista, amely szerint Bukarest áll az EU élén, és a Dunántúl nagy része is a legjobbak közé tartozik

Van egy lista, amely szerint Bukarest áll az EU élén, és a Dunántúl nagy része is a legjobbak közé tartozik