szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németországban tavaly első ízben csökkentek a bruttó keresetek a válság miatt a szövetségi köztársaság 1949-es megalakulása óta.

A német statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint a bruttó átlagkereset 0,4 százalékkal 27 648 euróra (hozzávetőleg 7,4 millió forintra) csökkent. A hivatal szerint a csökkenés elsősorban a rövidített munkaidő széleskörű alkalmazásának, illetve a túlórák csökkentésének a következménye. A keresetek a feldolgozóiparban estek a legmarkánsabban: ott az egy főre jutó bruttó fizetés 3,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

 

MTI Karrier

Karcsúsítás a BBC-nél

Hivatalosan is ismertette a sajtó által már megszellőztetett, radikális karcsúsítási terveket a BBC vezérigazgatója. A tervezett leépítéseket máris szakszervezeti és politikai bírálatok érik.

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Netanjahu: Véget ér a tűzszünet, ha a Hamász szombat délig nem adja vissza az izraeli túszokat

Netanjahu: Véget ér a tűzszünet, ha a Hamász szombat délig nem adja vissza az izraeli túszokat

Orbán meghülyült, Magyarország és az egész kontinens jövőjét sodorná veszélybe

Orbán meghülyült, Magyarország és az egész kontinens jövőjét sodorná veszélybe

Elindul a Hankook gyárbővítése Rácalmáson, 450 új munkahely jön létre

Elindul a Hankook gyárbővítése Rácalmáson, 450 új munkahely jön létre