szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jelenleg hét (Ferihegy 1 terminálján dolgozó) utas biztonsági (UB) ellenőrrel szemben folyik eljárás, folytatólagosan elkövetett számítástechnikai rendszer és adatok ellen elkövetett bűncselekmény vétség megalapozott gyanújával - derült ki a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság közleményéből.

2008 decemberében, a BA Zrt. által alkalmazott görög utas biztonsági ellenőröknek a ferihegyi repülőteret üzemeltető cég saját, személyes kódot biztosított. A görög munkavállalók elutazását követően olyan bejelentést kapott az igazgatóság, amely szerint több magyar UB ellenőr jogtalanul használja a görögöknek  kiadott kódokat. A bejelentést követően a rendőrség kivizsgálta az ügyet, s ennek eredményeként indultak meg az eljárások.  A rendőrség még vizsgálja a Ferihegy 2 terminálján esetlegesen előforduló visszaéléseket, így a jövőben várhatóan növekedni fog a gyanúsítottak száma.  A RRI-hez olyan jellegű bejelentés nem érkezett , mely szerint a görög munkavállalók éltek volna vissza a röntgengépek használatához szükséges kódokkal- fűzi hozzá PRI.
  
Horváth Katalin Fanni sajtószóvivő elmondta, hogy a belépő kódok illetéktelen használata vétségnek minősül, így pénzbírsággal, vagy legfeljebb egy év szabadságvesztéssel büntethető. Bűncselekmény azonban nem történt, így az érintett munkavállalókról - akik illetéktelenül a görög utas biztonsági ellenőrök kódjával léptek be -, a munkáltatónak kell döntenie. 
  
A PRI hangsúlyozta, hogy minden bejelentést kivizsgál, így a reptéri szakszervezetekét is. A 2008 decembere óta érkezett, összesen 9 szakszervezeti bejelentés, illetve feljelentés többségénél sem a szabálysértés, sem a bűncselekmény gyanúja nem állt fenn, ahol mégis, ott nyomozást rendelt el a RRI, vagy továbbította az ügyet az ügyészségnek - áll az RRI hétfői közleményében.

Elmegy és lebukik, vagy távolmarad és megbüntetik – mit lép, akit Orbán váratlanul tapsolni hív?

Elmegy és lebukik, vagy távolmarad és megbüntetik – mit lép, akit Orbán váratlanul tapsolni hív?

Orbán uralma és az elveszett generáció miatt nincs remény Magyarországon Krasznahorkai László szerint

Orbán uralma és az elveszett generáció miatt nincs remény Magyarországon Krasznahorkai László szerint

„Bevallom, nem is merek emberek közé menni” – megszólalt az Amerikában lebukott magyar sorozatgyilkos édesanyja

„Bevallom, nem is merek emberek közé menni” – megszólalt az Amerikában lebukott magyar sorozatgyilkos édesanyja

Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden

Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden