szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sikeres államvizsgát tett az ország vélhetően legidősebb diákja, a Svájcban élő, 84 esztendős Andrási Gábor, a Nyugat- magyarországi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán.

A vállalkozásában mai is aktív, friss szellemű, jó előadókészséggel bíró jelölt kiváló eredménnyel, kitűnőre védte meg diplomadolgozatát az akadémikusokból, nagydoktorokból álló záróvizsga-bizottság előtt - mondta  Szakál Pál oktatási dékánhelyettes.
 
Andrási Gábor több mint hat évtizede, 1946-ban kezdte meg agrártanulmányait, a politikai változások azonban az ország elhagyására kényszerítették. Előbb Ausztráliában próbált szerencsét, majd Svájcban telepedett el. Életpályáját, vállalkozásait gépészmérnöki diplomájára alapozta. Jelenlegi vállalkozása is műszaki jellegű, az elektronikához kapcsolódik. Tanulmányait kiegészítő képzés keretében kezdte meg. Nem egyszer repülőgéppel érkezett a konzultációkra. Diplomadolgozatát a Holstein-fríz szarvasmarha tenyésztésének témakörében írta. A szenior hallgató június 19-én, pénteken veszi át diplomáját a felsőoktatási intézmény vezetőitől.
  
A Pécsi Tudományegyetemen 83 évesen diplomázik csütörtökön európai jogból az Ausztráliában élő Marton László, aki hatvan évet várt jogi tanulmányai befejezésére. Az egyetemen nem tudnak arról, hogy bárki más ennyi idősen, 60 évet várva szerzett volna diplomát Pécsett.

MTI Karrier

Egyetemi hajrá: 70 éves a legidősebb felvételiző

Több mint ötven évvel ezelőtt érettségiztek, s csak most tanulnának tovább: hetvenéves az idei három legidősebb felvételiző. További érdekesség, hogy volt olyan diák, aki 43 helyet jelölt meg a felsőoktatási jelentkezéskor - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb összegzéséből.

MTI Itthon

Visszaadta kitüntetését egy gimnáziumigazgató

Nyílt levélben jelentette be az esztergomi Szent István Gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója, hogy a visszaadta a város képviselő-testületének a 38 éves munkásságát elismerő díjat, mert az önkormányzat olyan vezetőt nevezett ki az intézmény élére, akit a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat sem támogatott.

Oroszország Lavrovot küldi az amerikaiakkal tárgyalni, szerinte az EU-nak nincs helye az asztalnál

Oroszország Lavrovot küldi az amerikaiakkal tárgyalni, szerinte az EU-nak nincs helye az asztalnál

Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobb játékosa februárban

Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobb játékosa februárban

Megölte a feleségét, aztán feladta magát egy fóti férfi

Megölte a feleségét, aztán feladta magát egy fóti férfi

Két évig nem adható tovább a Magyarországon 160 millió forintba kerülő új Ford

Két évig nem adható tovább a Magyarországon 160 millió forintba kerülő új Ford