szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Márciusban 663 ezerrel csökkent az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma, és a munkanélküliség elérte a 8,5 százalékot, amire 25 éve nem volt példa.

A Dow Jones által kérdezett elemzők 671 ezer fős csökkenést vártak a foglalkoztatottak számában, a munkanélküliségi rátára pedig ugyancsak 8,5 százalékot.
 
Az év eleje óta folyamatosan növekszik az amerikai munkanélküliség: januárban 7,6 százalékot, februárban 8,1 százalékot mértek.
 
A válság 2007 decemberi kezdete óta 5,1 millió munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban, ebből mintegy kétmillió az utóbbi három hónapban.



MTI Karrier

Két százalékos béremelés a német acéliparban

A német acélipari dolgozók és a munkáltatók részlegesen 2 százalékos átlagos béremelésben állapodtak meg a jövő évre, és idén az alkalmazottak 350 eurós egyszeri pótlékot kapnak - közölték a német fém- és gépipari szakszervezeti szövetségben (IG Metall).

MTI Világ

Japán pénzt ad a kivándorlóknak

Japán úgy védekezik az emelkedő munkanélküliséggel szemben, hogy pénzt kínál a munkaerőpiacáról (és az országból) távozóknak.

„Tudom, mit érez az anyjuk, én is így temettem el az öcsédet” – Korányi Eszter izraeli békeaktivista az izraeli–palesztin túszcseréről

„Tudom, mit érez az anyjuk, én is így temettem el az öcsédet” – Korányi Eszter izraeli békeaktivista az izraeli–palesztin túszcseréről

Százezreket utalt a balmazújvárosi nő egy csalónak, aki Elon Musknak adta ki magát

Százezreket utalt a balmazújvárosi nő egy csalónak, aki Elon Musknak adta ki magát

„Inkább maradtak volna csendben” – A hozzátartozóknak fájdalmas az Orbán-kormány Covid-videója

„Inkább maradtak volna csendben” – A hozzátartozóknak fájdalmas az Orbán-kormány Covid-videója

Adótanácsadók: Át kell írni az adószabályokat, ha alkotmányba írják a készpénzhez való jogot

Adótanácsadók: Át kell írni az adószabályokat, ha alkotmányba írják a készpénzhez való jogot