szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A recesszió által sújtott amerikai posta jelentős létszámleépítésre és több postahivatal bezárására kényszerül - hangzott el az NPR közszolgálati rádió hétfői jelentésében.

Az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) 150 ezer alkalmazottjának ajánl fel idő előtti, kedvezményes nyugdíjba menetelt. A postaszolgálat vezetői állományát országszerte 15 százalékkal csökkentik - ez több mint 1400 főt érint -, és 400 létesítményt szüntetnek meg.

 Az amerikai postának tavaly 2,8 milliárd dolláros vesztesége volt, és idén ennél is nagyobb veszteség várható annak ellenére, hogy megemelték a díjszabást. A pénzügyi év általában legnagyobb forgalmú első negyedében, október és december között 384 millió dolláros veszteség keletkezett.
 
A posta már tavaly programot hirdetett korai nyugdíjazásra, de a szakszervezetek nem támogatták az akciót, és kevesen éltek vele. A munkavállalók képviselői továbbra is ellenzik a kezdeményezést.
 
Az Egyesült Államokban 80 postai körzet működik, ezt hattal csökkentik a posta válsága miatt. Országosan csökkentik a hivatalok nyitvatartási idejét, Maryland államban a korábban szokásos este 7 helyett két hete már 5 órakor zárnak a hivatalok.
 
A posta tavaly már 50 millió órával csökkentette a munkaórák számát, leállította az új létesítmények építését, befagyasztotta a vezetők fizetését és több ingatlant értékesített. Ugyancsak az NPR rádió számolt be korábban arról, hogy az amerikai posta legsúlyosabb válságát éli át 1775-ös alapítása óta.

MTI Karrier

Toborzás a Daimlernél

A Daimler jövő év végére elkészülő kecskeméti gyárába idén 2009 közepén kezdi meg a munkavállalók toborzását.

Eltérő közlekedési előírások akadályozzák a tankok mozgását az EU-ban

Eltérő közlekedési előírások akadályozzák a tankok mozgását az EU-ban

Házi macskák vs. Newton első törvénye, avagy miért esnek mindig a talpukra a cicák?

Házi macskák vs. Newton első törvénye, avagy miért esnek mindig a talpukra a cicák?

Áprilisban érkezik Magyarországra az Európai Parlament jogállamisági tényfeltáró delegációja

Áprilisban érkezik Magyarországra az Európai Parlament jogállamisági tényfeltáró delegációja

Milliók életét mentheti meg évente egy új orvosi mesterséges intelligencia

Milliók életét mentheti meg évente egy új orvosi mesterséges intelligencia