szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elbocsátások fenyegetik már az erdélyi munkavállalókat is, a munkáltatók a nemzetközi válság következményeire hivatkoznak.

Sepsiszentgyörgyön a cigarettagyár alkalmazottainak harmadát bocsátja el, az autóalkatrész-gyártók többszáz alkalmazottjuktól válnak meg, Tordán három üzem hétszáz munkavállalót küld az utcára - írja a bukaresti Új Magyar Szó pénteki összeállításában.

A magyar napilap szerint a kereslet csökkenését a kisebb cégek is megérzik. A székelyföldi építési vállalkozók már szembesülnek azzal, hogy Bukarestben kevesebb új építkezés kezdődik.

A sepsiszentgyörgyi cigarettagyár elbocsátja alkalmazottainak harmadát november végén. A cég képviselői gazdasági ésszerűsítésre hivatkoznak. Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség vezetője szerint a gazdasági válság hatásának tulajdonítható az intézkedés. Információi szerint a háromszéki nadrággyárak is elbocsátásokat terveznek.

Három tordai gyár közel hétszáz személyt bocsát el. Az Arad melletti autóalkatrész-gyárak szintén többszáz alkalmazottat fognak elbocsátani, a Leoni egyedül több mint százat. A Delphi Packard is csökkenti a létszámot, a Takata üzemnél egyrészt felfüggesztették a termelést, másrészt csökkentették a munkaidőt, a jelentősen megcsappant kereslet miatt.

Romániában jelenleg körülbelül háromszázezer munkanélkülit tartanak számon, a kormány jövőre sem várja számuk növekedését, azonban egyes független előrejelzések szerint a külföldről is hazaáramló munkaerő megnöveli a számot, amely akár az egymilliót is elérheti - írja az Új Magyar Szó.

MTI Karrier

Ötezer dolgozóját bocsátja el a Whirlpool

Elbocsátásokra készül az amerikai Whirlpool: idén és jövőre 5 ezer munkahelyet szüntet meg az Egyesült Államokban és Európában, elsősorban az Egyesült Államok lakóingatlan piacának pangása miatt.

MTI Karrier

A válság miatt újra dolgoznak az amerikai nyugdíjasok

A pénzügyi válság, a megtakarítások tőzsdei értékének csökkenése és a megélhetési költségek gyors növekedése miatt az amerikai nyugdíjasoknak, de még a nyugdíjra készülőknek is felül kell vizsgálniuk terveiket - írja az AFP.

MTI Karrier

A foglalkoztatás visszaesését várják a gazdaságkutatók 2009-ben

A foglalkoztatottság visszaesését várják jövőre a gazdaságkutatók, de mindannyian arra hívták fel a figyelmet, hogy egyelőre csak nagyon bizonytalan előrejelzést lehet adni, mert nagy mértékben beláthatatlanok a gazdasági folyamatok a világban és Magyarországon is.

Vilmos herceg vízzel fröcskölt le újságírókat, és szerinte ez volt élete legjobb napja

Vilmos herceg vízzel fröcskölt le újságírókat, és szerinte ez volt élete legjobb napja

Elítélték a Tolna megyei kórház orvosát, ahol megfulladt egy Down-szindrómás beteg

Elítélték a Tolna megyei kórház orvosát, ahol megfulladt egy Down-szindrómás beteg

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Megrongáltak egy optikai kábelt a Balti-tenger fenekén

Megrongáltak egy optikai kábelt a Balti-tenger fenekén