szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Négyezer dolgozó távozása már biztos a francia Renault járműipari konszernnél, közülük 3 ezren Franciaországban az önkéntes kilépési program keretében távoznak, további ezren az egyik franciaországi autógyárból, de sajtóértesülések szerint összesen 5 ezerrel lesz kevesebb Renault dolgozó, mert közel ezren nem franciaországi munkahelyekről távoznak.

Egyes közlések szerint a hónap második felében várható még bejelentés további cégkarcsúsításról. Ezek szerint a fölös franciaországi járműipari gyártókapacitások csökkentését elsősorban a Renault "vállalja magára". A szakszervezetiek szerint - a beszállítóknál ezáltal feleslegessé váló dolgozókkal együtt - 8-12 ezer ember válhat állástalanná a francia autóiparban.

A Renault már bejelentette, hogy eladási tervét a jövő évre a korábbi 3,3 millióról 3 millió járműre vitte le. A nagyvállalat struktúraátalakítás címén költségeit 10 százalékkal szeretné lefaragni. A CGT szakszervezet egyébként munkabeszüntetésre hívta fel a Renault dolgozóit, mert szerinte a leépítések mögött egyedül a nyereség emelésének szándéka áll: az idei 4,5 százalékról 6 százalékra szeretnék felpumpálni jövőre.

MTI Karrier

A 25-54 éves korosztály versenyképes

A 25-54 éves korosztály az egyetlen Magyarországon, amelynek a foglalkoztatási rátája közel áll az uniós átlaghoz, a többi rétegnél jelentős a lemaradás - mondta a Magyar Iparszövetség elnökségi ülésén tartott megbeszélésen Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.

MTI Karrier

2020-ig 75 ezer új munkahelyre van kilátás

A növekvő környezettudatosság Ausztriában is egyre virágzóbb iparággá teszi a környezetvédelmi technológiák üzletágát: 1993 óta az osztrák környezettechnológiai cégek, megnégyszerezve forgalmukat, tavaly 6 milliárd eurós bevételt értek el. Az ágazati munkahelyek száma több mint megduplázódva, 22 ezer fölé emelkedett.

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Oxigént és üzemanyagot állítottak elő a kínai űrállomáson, megnyílhat az út a holdbázisok előtt

Oxigént és üzemanyagot állítottak elő a kínai űrállomáson, megnyílhat az út a holdbázisok előtt

Orosz kötődésű Telegram-csatornák kriptovalutában ígérnek pénzt azoknak a briteknek, akik hajlandók mecseteket megtámadni

Orosz kötődésű Telegram-csatornák kriptovalutában ígérnek pénzt azoknak a briteknek, akik hajlandók mecseteket megtámadni

A Srí Lanka-i rendőrség a saját menekülő kapitányát körözi

A Srí Lanka-i rendőrség a saját menekülő kapitányát körözi