szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Noha vészesen közeledik az új tanév, még mindig több mint tízezer ipari tanulói állás betöltetlen Németországban - jelentette hétfőn a Deutschlandfunk rádióállomás.

Otto Kentzler, a német ipari üzemek központi szövetségének elnöke elmondta, hogy az iskolapadból kikerülők közül sokan nem elég felkészültek a magas követelményeket támasztó üzemek számára. Többek között olyan keresett szakmákban üresek a tanulói helyek, mint az esztergályos vagy az elektronikai szakember, de nincs elegendő jelentkező a klímaberendezések, fűtési rendszerek, illetve egészségügyi műszerek karbantartására, illetve javítására szakosodott üzemek ipari tanulói helyeire sem.

A betöltetlen tanulói munkahelyek zöme a nyugati országrészben van, az öt keleti tartományban összesen 1500 ipari tanulónak van még hely. Július végéig több mint 86 ezer ipari tanulóval kötöttek szerződést németországi cégek.

Eközben az euróövezet legnagyobb gazdaságában egyre csökken a meghirdetett állások száma. Az idei második negyedévben 1,1 millió betöltetlen állás volt egy munkaerőpiaci folyamatokat kutató nürnbergi intézet szerint, százezerrel kevesebb, mint 2007 ugyanezen időszakában.

MTI Karrier

Egyetemi visszaélések: rokkanttá nyilvánított diákok

Rokkanttá nyilvánított diákok özönlik el idén az ukrán felsőoktatási intézmények első évfolyamainak ösztöndíjas helyeit, kiszorítva a magas pontszámot elért felvételizőket a legnépszerűbb szakokról az oktatási minisztérium fogyatékosoknak kedvező, de illetéktelenek számára "kiskapuként" használható rendelete nyomán - írják az ukrán lapok.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy pszichológus?

Milyen kilátásai vannak az álláskereső pszichológusnak? Mely megyében keresnek a legjobban a szakma képviselői? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Hatalmas balesetről értesítették az Országos Mentőszolgálatot, egy szó sem volt belőle igaz

Hatalmas balesetről értesítették az Országos Mentőszolgálatot, egy szó sem volt belőle igaz

Vitézy a Mini-Dubajról: Ha tud élni a főváros az elővásárlási jogával, akkor élnie is kell!

Vitézy a Mini-Dubajról: Ha tud élni a főváros az elővásárlási jogával, akkor élnie is kell!

24.hu: Tarifaemelésről tárgyaltak a taxisok a fővárossal, volt, aki 27 százalékos emelést javasolt

24.hu: Tarifaemelésről tárgyaltak a taxisok a fővárossal, volt, aki 27 százalékos emelést javasolt