szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint legalább a bruttó átlagbért 10 százalékkal meghaladó, vagyis bruttó 200 ezer forintos fizetésben kellene részesülnie a pedagógusoknak - jelentette ki a szervezet elnöke csütörtökön Egerben.

A szükséges forrásokat a központi költségvetésnek kell biztosítania, hiszen az önkormányzatok nem rendelkeznek ehhez anyagi eszközökkel - közölte az FDSZ elnökségének, az Eszterházy Károly Főiskolán tartott kihelyezett ülését megelőzően Kis Papp László elnök.

Elfogadhatatlan ugyanis, hogy a pedagógusok jövedelme a bértábla alját jelenti; életszínvonaluk növelésére annál is inkább szükség volna, mert ez hozzájárulna presztízsük növekedéséhez. Áttételesen az iskolai erőszak megfékezéséhez is - tette hozzá.

MTI Karrier

A PDSZ konkrét javaslatot vár a pedagógusok béremeléséről

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete(PDSZ) arra kérte az oktatási tárca vezetőjét, hogy a legrövidebb időn belül terjessze a pedagógusok illetményemeléséről szóló konkrét javaslatát az érdekegyeztető fórumok elé - közölte Kerpen Gábor, a szervezet elnöke.

MTI Karrier

Új tudás: béremelés a pedagógusoknak

Az Új tudás - műveltség mindenkinek program az utóbbi másfél évtized legátfogóbb közoktatás korszerűsítési programja - jelentette ki Hiller István.

Szijjártó: Ukrajna helyett a libanoni hadsereget támogatjuk

Szijjártó: Ukrajna helyett a libanoni hadsereget támogatjuk

Vereség a franciák ellen: „Meg szerettük volna lepni őket, de sajnos magunkat leptük meg”

Vereség a franciák ellen: „Meg szerettük volna lepni őket, de sajnos magunkat leptük meg”

„Sokan vagyunk, de mégsem elegen” – megnéztük, miként csalogatják a fiatalokat a rendőrség állásbörzéjén

„Sokan vagyunk, de mégsem elegen” – megnéztük, miként csalogatják a fiatalokat a rendőrség állásbörzéjén

A 90 éves Judi Dench olyan rosszul lát, hogy egyedül már utcára sem léphet

A 90 éves Judi Dench olyan rosszul lát, hogy egyedül már utcára sem léphet