szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szaporodnak azok a honlapok, amelyeken a diákok értékelhetik tanáraikat. Az úttörők ebben is amerikaiak, de a jelenség egész Európában elterjedt.

Olaszországban a legfelkapottabb "szociális szolgáltatás" lehetővé teszi az egyetemi hallgatóknak, hogy elmondják, hogyan viselkednek oktatóik, amikor vizsgáztatnak, milyen a felkészültségük, a magatartásuk, fogadóóráikon a diákok rendelkezésére állnak-e, válaszolnak-e az e-mailjeikre, rendben megtartják-e előadásaikat, stb. A legtöbbre értékelt tanár egy tizes osztályozás alapján megkaphatja a Top 10 minősítést, a legkevesebbre tartott pedig a Flop 10-t.

A portál létrehozója egy 32 éves jogász, aki elmondta, hogy célja egy országos adatbázis létrehozása, amely alkalmas az egyetemi tanárok megismerésére, értékelésére. Az ötletet éppen a nevüket titokban tartó egyetemi tanárokból álló csoportról kapta, akik javasolták egy olyan program létrehozását, amely a meritokráciával és a didaktika értékelésével foglalkozik - írta a La Repubblica című olasz lap.

A jogász szerint a tavaly júniusban beindított honlap küzd a kivételezés és a középszerűség ellen és megpróbálják a maguk eszközeivel is csökkenteni az "agyak" külföldre vándorlását, ami elég nyugtalanító módon tapasztalható Olaszországban.

A honlapon jelenleg 700 tanár kartotékja nézhető meg, a hozzájuk csatolt több mint 1500 értékeléssel, naponta körülbelül ezer látogatója van. Többségük 18-21 éves, akik általában korrektül viselkednek. Vannak negatív értékelések is, olyan tanár is van, akit diákjai teljesen megbízhatatlannak tartanak. De, mint a jogász elmondta, van egy szigorú magatartási kódexük. és megpróbálnak megszűrni minden beérkező kommentárt. Emellett nemcsak a hallgatóknak, a tanároknak is van lehetőségük jelezni a diákok túlkapásait.

A lap által megszólaltatott irodalomtanár azonban elmondta, hogy a tanárok rosszul érzik magukat a virtuális nyilvánosság előtt. "Egy szakmabelinek rettenetes arra gondolnia, hogy egy bizonyos kor után még mindig értékeléseket, bírálatokat kell elszenvednie azzal a kockázattal, hogy megbukik". Véleménye szerint a fiatalok csak az egyetem után, évekkel később értik meg, mit kaptak tanáraiktól. "A tanár így is egy bizonytalan kategória, úgy látom ezt a honlapot, mint egy kamerát, amely állandóan követ minket és kész ítéletet formálni, anélkül, hogy igazán ismerne bennünket" - mondta.

hvg.hu Karrier

Arcpirító hazugságok az irodában: amiért kirúghatnak

„Sajnálom, a munkájával nem volt gond, a hazugság viszont már más lapra tartozik, ki van rúgva.” Kerültél már kínos helyzetbe, mert inkább hazudtál, hogy ki ne derüljön, valamit elszúrtál? A valótlan állítások az állásodba is kerülhetnek! Tanácsok.

MTI Világ

A vezetőknél kezdi a leépítést a Le Monde

Két vezető posztjának felszámolásával kezdődött meg a Le Monde című francia napilap munkatársai negyedének elbocsátása, amely ellen a héten kétszer hirdettek sztrájkot az újságírók - adta hírül szombaton a Le Figaro című napilap.

hvg.hu Vállalkozás

Kit keres a főnök?

A különböző gazdasági társaságok közös kihívással néznek szembe világszerte. Az üzleti nehézségeken túl a cégvezetőknek a legfontosabb probléma a megfelelő munkaerő biztosítása, és a tehetséges kollégák megtalálása.

Bohóckodás a Városligetben: a kormány a síneket is arrébb rakatná egy kis területért

Bohóckodás a Városligetben: a kormány a síneket is arrébb rakatná egy kis területért

És akkor a kormány sikerként könyvelte el, hogy nem mondott csődöt

És akkor a kormány sikerként könyvelte el, hogy nem mondott csődöt

Elege lett az ápolásából, ezért ölhette meg apját az újbudai férfi

Elege lett az ápolásából, ezért ölhette meg apját az újbudai férfi

Önállósul a közkedvelt fagyimárka, miközben több ezres leépítésbe fog az Unilever

Önállósul a közkedvelt fagyimárka, miközben több ezres leépítésbe fog az Unilever