szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) nagy létszámmal képviselteti magát április 5-én Ljubljanában a munkavállalók bérpozícióinak javításáért indított európai szakszervezeti demonstráción - tájékoztatott az érdekképviselet.

Az akciót az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) kezdeményezte, idén többször is demonstrálnak majd az európai szakszervezetek a bérek emeléséért, a keresetek vásárlóerejének javításáért. Külön is foglalkoznak az egyes országok minimálbér gyakorlatával, az egyenlő munkáért egyenlő bér követelmény érvényesítésével.

A kampány valamennyi európai országban követeli, hogy a jobb reálbérpozíciók tegyék lehetővé a vásárlóerő javítását. A magasabb minimálbérnek valamennyi országban szerepet kell vállalnia a szegénység elleni harcban. A nőket a keresetek meghatározásakor, a vezető tisztségekre történő kinevezések alkalmával nem lehet hátrányosan megkülönböztetni. A szakszervezetek európai összefogása ezen kívül erősíteni kívánja a kollektív szerződések szerepét. A kampány nem csak a versenyszférában, de a közszférában is követeli az igazságosabb bérezést. A szakszervezetek indokolatlannak tartják azokat a kereseti szinteket, amelyekre a legmagasabb beosztásokban lévők tesznek szert.

Magyarországon jelenleg 69 ezer forint a havonkénti minimálbér, ez 15 880 forint hetibérben, 3180 forint napi bérben, 397 forint órabérben. A legalább középfokú végzettséget és/vagy szakképzettséget igénylő munkakörökben 2 éves gyakorlat alatt nem lehet kevesebbet fizetni mint ezeknek az összegeknek a 120 százaléka. A legalább 2 éves gyakorlattal már 125 százalék a fizetendő legkisebb összeg.

A KSH közlése szerint januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206,2 ezer forint volt, a vállalkozásoknál dolgozók 179,1 ezer forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 281,6 forintot értek el. A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 125,1 ezer forint volt, a fizikai dogozóké 90,9 ezer forint, a nem fizikai dolgozóké pedig 162,9 ezer forint.

A legutóbbi, a múlt évre vonatkozó európai uniós összehasonlító adatok szerint több mint tizenötszörös különbség mutatkozik a legmagasabb havi minimálbért biztosító Luxemburg (1.570 euró), és a legalacsonyabb minimálbérrel rendelkező Bulgária (92 euró) között. Magyarországon a múlt évben kötelező 65 500 forint körülbelül 258 eurót jelent.

A 27 tagállamból 20-ban van törvényileg meghatározott minimálbér, a többi hét országban (Ausztriában, Cipruson, Dániában, Finnországban, Németországban, Olaszországban és Svédországban) kollektív szerződések garantálják a legalacsonyabb béreket. Az Európai Unió különféle fórumai már régóta foglalkoznak azzal az igénnyel, hogy határozzanak meg a közösség egészére érvényes minimálbér elvárásokat, minimális szociális sztenderdeket, erről viszont eddig nem sikerült megegyezni.

MTI Karrier

Kilencezer sztrájkoló nem dolgozik a Daciánál

Mintegy 9 ezren nem vették fel a munkát csütörtökön a román Automobile Daciánál. A negyedik sztrájknapon a szakszervezeti vezetők úgy nyilatkoztak, addig folytatják a munkabeszüntetést, amíg követeléseiket nem teljesítik.

MTI Karrier

Háromszorosára nőtt a nettó átlagbér Romániában

A nettó átlagbér több mint háromszorosára nőtt az utóbbi tíz évben Romániában, a következő öt évben azonban a növekedés mértéke mindössze másfélszeres lesz - olvasható a Bukarestben kiadott statisztikai adatokból és előrejelzésekből.

MTI Karrier

A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap

A 2007. december-2008. februári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 855 ezer, a munkanélkülieké 337 ezer fő volt, ami 8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megválna a Volkswagen a Scania és MAN részvényei jelentős részétől

Megválna a Volkswagen a Scania és MAN részvényei jelentős részétől

Jobban fogy a Xiaomi első autója, mint a Tesla Model 3

Jobban fogy a Xiaomi első autója, mint a Tesla Model 3

Szijjártó Péter szerint azok az európai vezetők, akik hétfőn összegyűlnek Párizsban, meg akarják akadályozni az ukrán békét

Szijjártó Péter szerint azok az európai vezetők, akik hétfőn összegyűlnek Párizsban, meg akarják akadályozni az ukrán békét

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen