szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A legtöbb új munkahely a részmunkaidős és az alacsony bérrel foglalkoztató szolgáltatócégeknél képződött tavaly Németországban.

A Wirtschaftswoche felmérése szerint - amelyben 3300 cégvett részt - az első tíz legtöbb munkahelyet teremtő cég között négy részmunkaidőben, illetve alkalmilag foglalkoztatja dolgozóit, három pedig szolgáltatócég volt.

A tavalyi év német gazdasági élénkülése ellenére a részmunkaidős foglalkoztatók a munkahely-teremtésben megőrizték vezető helyüket. Míg korábban a gazdasági fellendülések idején a csak időszakosan dolgozók foglalkoztatása is visszaesett, mert a cégek saját dolgozókat vettek fel, jelenleg már ez a foglalkoztatási mód sem szorult vissza az állandó dolgozókkal szemben. Ez, a Randstad munkaközvetítő vezetője szerint, azt jelzi, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak, illetve a csak bizonyos időszakra "kölcsönzött" munkavállalók már a cégek stratégiai tervezésében is stabil részt képeznek.

MTI Karrier

Rekord számú munkavállaló özönlött Kanadába

Rekord számú, 430 ezer munkavállaló érkezett tavaly Kanadába - közölte az ottawai belügyminisztérium, amely sikeresnek nevezte a munkaerőhiányt enyhíteni hivatott bevándorlás-ösztönző kormányprogramot.

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Elon Musk: Erőből megtámadták az X-et, és megeshet, hogy egy kormány megrendelésére

Elon Musk: Erőből megtámadták az X-et, és megeshet, hogy egy kormány megrendelésére

Hatsávossá bővül az M1-es autópálya Budapest és Győr között

Hatsávossá bővül az M1-es autópálya Budapest és Győr között

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni