szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A regisztrált álláskeresők száma február végén 476 591 fő volt, 1,8 százalékkal több, mint egy hónappal korábban, és 4 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt - közölte Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.

A regisztrált álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez képest Budapesten 3,3 százalék volt februárban, 4,7 százalék Pest megyében, ugyanakkor 23,8 százalék Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve 21,1 százalék Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz február során 34 025 új álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, az előző hónapról fennmaradt szabad álláshelyekkel együtt 55 612 álláshelyre tudták kiközvetíteni a munkanélkülieket. A hónap végén 23 746 álláshely maradt betöltetlen.

MTI Karrier

Nettó 160 ezres fizetést, majd főnöki széket akarnak a pályakezdők

A diplomás pályakezdők többsége ugródeszkaként tekint az első állásra, háromnegyedük négy éven belül szeretne középvezetői pozícióba kerülni, az elvárt kezdő kereset meghaladja a havi nettó 161 ezer forintot - derül ki egy felmérésből, amelyet a Világgazdaság ismertetett.

hvg.hu Karrier

Milyen munkát keressek? - Válaszol a szakértő

"Segítséget szeretnék kérni: milyen munkát keressek, melyik lenne nekem a megfelelő. Nem érdekel a bank, biztosítás, a kétkezi piszkos munka, a hétvégén is dolgozni kell munka, a korán kelős munka, az irodai ülős munka, az ügynöki munka is ki van zárva, a területi képviselői is”. Olvasói kérdésre válaszol Tóth Éva Mária humánmenedzsment szakértő, a HR Blog szerzője.

India nem fogja fogadni az amerikai szankciókkal sújtott orosz olajtankereket

India nem fogja fogadni az amerikai szankciókkal sújtott orosz olajtankereket

Kinek érdemes állampapírt vennie és kinek nem? - Kasszakulcs

Kinek érdemes állampapírt vennie és kinek nem? - Kasszakulcs

Az olaszok szerint védett madarat lőtt ki Donald Trump fia Velencében

Az olaszok szerint védett madarat lőtt ki Donald Trump fia Velencében

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját