szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A megrögzött dohányosok számára magasabb juttatást helyez kilátásba a Paerel Leven holland önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár, tekintettel arra, hogy várható élettartamuk rövidebb.

Az akár 16 százalékos prémiumban azok részesülhetnek, akik legalább 20 ezer euróval (5,3 millió forint) szállnak be a kiegészítő nyugdíjpénztárba, és bizonyítani tudják, hogy szenvedélyes dohányosok.

A holland önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár szerint ez azt jelenti, hogy az illető legalább öt éve napi tíz szál cigarettát vagy hat szivart, illetve ugyanannyi, pipára való dohányt füstöl el. Igazolnia kell továbbá, hogy legalább egyszer próbálkozott már azzal, hogy felhagyjon káros szenvedélyével, de hiába. A jelentkező erre vonatkozó nyilatkozatának tartalmát megfelelő vizeletvizsgálati eredménnyel kell igazolni.

A Hollandiában egyelőre egyedülálló kezdeményezés ötletét egy - a dohányosok védelmére létrehozott - alapítvány vetette fel, egy hasonló, Nagy-Britanniában már bevált kísérlet alapján.

hvg.hu Shake

WHO: egymilliárd áldozata lehet a dohányzásnak

A World Healt Organization (WHO) egészségügyi világszervezet nemrég elrettentőnek szánt bejelentést tett: a 21. században 1 milliárd ember halhat meg a dohányzás következtében, ha a világ kormányai nem tesznek valamit a megelőzés terén.

Csata a Mol új hulladékos szerzeménye körül, amelyben Csányi Sándor váratlanul lett szereplő

Csata a Mol új hulladékos szerzeménye körül, amelyben Csányi Sándor váratlanul lett szereplő

Úgy érzi, hogy lehallgatja a mobilja? Valójában ezért kapunk gyanúsan témába vágó reklámokat

Úgy érzi, hogy lehallgatja a mobilja? Valójában ezért kapunk gyanúsan témába vágó reklámokat

Magányosan él a Szomszédok Gábor Gábora, a karácsonyt is egyedül töltötte

Magányosan él a Szomszédok Gábor Gábora, a karácsonyt is egyedül töltötte

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint