szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Alkotmánybíróság március 31-ig adott lehetőséget arra, hogy az Országgyűlés módosítsa a Munka törvénykönyve a szabadságok kiadására vonatkozó előírásait, a törvénymódosítási tervezet már elkészült - olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alkotmányellenes, hogy a munkáltató gazdasági érdekeire való hivatkozással el lehet tolni a szabadság kiadását a tárgyévet követő év június 30-ig, kollektív szerződés alapján december 31-ig. Az érvelés szerint nem ismerhető fel olyan alkotmányos alapjog, érték vagy cél, amely megalapozná a pihenéshez való alkotmányos alapjog korlátozásának elkerülhetetlenségét. Ezért a szükségesség és az arányosság követelményének érvényesítését szorgalmazta a testület.

Az ennek alapján kidolgozott törvénymódosítási tervezet egyik javasolt eleme, hogy a következő évre való átvitel lehetősége ne a teljes szabadságra, csak az alapszabadság háromnegyedén túl fennmaradó egynegyed részére, illetve a pótszabadságra vonatkozzon.

Az alapszabadság egynegyedével a munkavállaló rendelkezik, ezen felül tehát az alapszabadság felét se lehessen átvinni.

A törvénymódosítás másik eleme, a tárgyévet követő kiadásra alapot adó, kivételesen fontos gazdasági érdekpontos definiálása. A munkáltatónál jelentkezhetnek olyan körülmények, melyek lehetetlenné teszik a szabadság tárgyévben történő kiadását, ilyen például a kárelhárítás.

A javasolt törvénymódosítás szerint a kivételesen fontos gazdasági érdeket megalapozó körülménynek a várható munkamennyiség, a rendelkezésre álló létszám alapján tervezhető tényezőktől, a munkaszervezéstől függetlennek kell lennie. A szabadság kiadásának elhalasztása továbbá csak a jogszerűen igénybe vehető eszközök egyike. Például a munkáltató igénybe veheti a munkaidő beosztás, az új dolgozók felvétele, a munkaerő kölcsönzés lehetőségét is.

hvg.hu Shake

Pluszszabadnapot körömfájdalmakra hivatkozva?

Az angol British Airways (BA) légitársaság vezérigazgatójának az elmúlt héten álmatlan éjszakái voltak a légiutas-kísérőket összefogó szakszervezet (T&GWU) ultimátuma miatt. A vitában egészen hihetetlen érvek is előjöttek.

MTI Karrier

Interneten is hozzáférhetők a munkaerőpiaci felmérés adatai

Interneten is elérhetők már a Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által közösen, több mint 6 ezer cég körében végzett múlt év végi konjunkturális és munkaerőpiaci felmérés különféle jellemzők alapján csoportosítható adatai.

MTI Karrier

Idén tobzódhatunk a szabadságban

A 2006-ról megmaradt szabadságot 2007. március 31-ig ki kell adniuk a munkáltatóknak, s év végéig az ideit is - véli a PriceWaterhouseCoopers (PwC).

zCast: Kiszipolyozzuk a talajt, pedig mindennapi betevőnk múlik rajta

zCast: Kiszipolyozzuk a talajt, pedig mindennapi betevőnk múlik rajta

Személyzet nélküli boltot nyit az Auchan Budapesten

Személyzet nélküli boltot nyit az Auchan Budapesten

Ketten meghaltak, amikor botokkal és puskával az utcán esett egymásnak két romániai klán

Ketten meghaltak, amikor botokkal és puskával az utcán esett egymásnak két romániai klán

Találtak egy 55 méteres aszteroidát, 2032-ben eltalálhatja a Földet

Találtak egy 55 méteres aszteroidát, 2032-ben eltalálhatja a Földet