szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az új EU-tagországokból érkező munkavállalókról szóló friss adatok uralják a szerdai brit napilapok címlapját, és megosztják a közvéleményt abból a szempontból, hogy a 2004 óta beáramlott több mint 427 ezer kelet-európai jótékony hatással van-e a brit gazdaságra vagy sem.

A munkavállalói engedélyt kapottak 427 ezres számában nincsenek benne a önfoglalkoztatottak - főleg az építőiparban dolgozók -, akikkel egyes becslések szerint 600 ezer közelébe kerül a kelet-európaiak száma. A londoni kormány 2004-ben úgy becsülte, hogy összesen körülbelül 20 ezer magánzó érkezik majd az országba.

A kedden nyilvánosságra hozott adatok széles körű vitát váltottak ki arról, hogy Nagy-Britannia túl sok külföldi munkavállalót fogadott-e be, és hogy nyitva kell-e hagyni az ajtót újabbak előtt. Az ellenzék fő ereje, a Konzervatív Párt felszólította a kormányt, hogy korlátozza a bolgár és a román munkavállalók számát, amikor majd a két ország - várhatóan január 1-jén - belép az Európai Unióba. A kormány erről még nem határozott korábban.

Míg a The Independent egyértelműen támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, a többi lap soknak tartja az érkezők arányát. A liberális lap külföldi országok zászlóival teletűzdelt térképet mutatott be, amely alá azt írta: "Dicsérjük a világ minden tájáról ide érkezőket, amiért azzá tették Nagy-Britanniát, ami ma".

A vélemények spektrumának másik végén a Daily Express áll, amelynek címlapján ilyen címmel szerepel a friss adatokat kommentáló cikk: "Készüljünk fel a román invázióra!". A jobbközép The Daily Telegraph amiatt aggódik, hogy a bevándorlók és családtagjaik túlságosan meg fogják terhelni a brit közszolgáltatásokat. A lap szerint a váratlanul megnövő felelősséget az önkormányzatoknak és adófizetőiknek kell majd vállalniuk. A The Sun című jobbközép bulvárlap ezt visszhangozva, illetve Romániára és Bulgáriára utalva, felszólította Londont, hogy előbb találjon helyet az eddig befogadottaknak, csak azután engedjen be újabbakat.

A balközép The Guardian nem tanácsolja, hogy korlátozzák a két majdani EU-tagország munkavállalóinak beáramlását, mert - mint megjegyezte - erősítette Nagy-Britannia kelet-európai kapcsolatait az, hogy a legtöbb EU-tagországtól eltérően már kezdetben - 2004-ben - sem akadályozta az akkor csatlakozott tagállamok munkavállalóinak befogadását. A The Financial Times című gazdasági lap és a The Times hasonló véleményen van.

hvg.hu Karrier

Gyenge az állásvédelem a hazai munkaerőpiacon

A magyar munkaerőpiac inkább a gyenge állásvédelem és a nagyfokú rugalmasság végletéhez áll közelebb, mint az ellenkezőjéhez – állítják az ILO, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete által most kiadott tanulmány szerzői. Mindazonáltal a foglalkoztatáspolitika akkor lehet hatásos – mondják a szerzők-, ha a legsúlyosabb problémát: a munkavállalási korúak tartós (gyakran végleges) inaktivitását veszi célba. Nem a munkaerőpiacról való kivonulást kell támogatni, hanem a munkanélküliek újbóli elhelyezkedését.

hvg.hu Karrier

Értékes és haszontalan diplomák a munkaerőpiacon

A kevéssé piacképes szakokon tanulókat sokkal inkább ösztönzi a munkanélküliségtől való félelem a továbbtanulásra, mint a munkaadók által jobban kedvelt intézmények hallgatóit – derül ki egy frissen publikált kutatásból. A tanulmány szerint a felsőoktatási intézményeket kötelezni kellene, hogy kövessék végzett hallgatóik életútját, hogy a diplomák munkaerőpiaci értékét mindenki megismerhesse.

MTI Karrier

Olaszország megnyitja a munkaerőpiacát

Olaszország pénteken megszüntette a nyolc új uniós tagországra vonatkozó munkaerőpiaci korlátozásokat. E döntés révén az Európai Uniónak már 18 tagországa biztosít szabad utat a munkaerő beáramlása előtt.

MTI Karrier

Munkaerőpiaci képzés Komárom-Esztergom megyében

A Humán Erőforrás-fejlesztés Operatív Programjában három év alatt 762-en vettek részt különböző képzésekben Komárom-Esztergom megyében; a képzést befejezők közül 130 fő jelenleg is munkaviszonyban áll - mondta a megyei munkaügyi központ szakmai igazgatóhelyettese pénteken sajtótájékoztatón.

euractiv.hu Karrier

Hatszázezer új dolgozó az EU-8-akból a brit munkaerőpiacon

Tony McNulty brit belügyminiszter tájékoztatása szerint mintegy 600 ezer ember vállalt munkát Nagy-Britanniában azon országok polgárai közül, amelyek két éve csatlakoztak az Európai Unióhoz. A friss adatok szerint 447 ezren Lengyelországból érkeztek, a többiek hét új EU tagországból.

Hétfőn Orbánnal találkozik Budapesten Alekszandar Vucsics, majd Sulyoktól megkapja az egyik legmagasabb magyar kitüntetést is

Hétfőn Orbánnal találkozik Budapesten Alekszandar Vucsics, majd Sulyoktól megkapja az egyik legmagasabb magyar kitüntetést is

Visszatért az igazi tél, 45 százalék alá csökkent az európai gáztárolók töltöttsége

Visszatért az igazi tél, 45 százalék alá csökkent az európai gáztárolók töltöttsége

14 százalékkal nőtt a villanyautók eladása világszinten tavaly

14 százalékkal nőtt a villanyautók eladása világszinten tavaly

Tinédzserek öngyilkossága miatt perelték be a TikTokot

Tinédzserek öngyilkossága miatt perelték be a TikTokot