szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány rendeletben szabályozta a szociális foglalkoztatás engedélyezését és támogatását, amely személyenként, a ledolgozott munkaórák alapján differenciáltan napi 1800-5000 forintig terjedhet.

A munka-rehabilitációs támogatás összege napi 4 órás foglalkoztatásnál 1800 forint, míg 6 órás foglalkoztatásnál napi 2200 forint. A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásnál a 4 órában foglalkoztatott személyek után napi 3000, míg a 8 órában foglalkoztatottak után 5000 forint támogatás jár.

Azoknak a szociális intézményeknek, amelyek támogatásra jogosultak, fenntartójukon keresztül az éves összesített igénybejelentést július 5-ig kell megtenniük a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságánál. A támogatás július 1-jétől jár, és azt minden hónap 25-éig kapják meg a foglalkoztató intézmények.

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumban elmondták, a rendelet szerint a szociális foglalkoztatást az adott szociális intézmény székhelye szerinti megyei szociális és gyámhivatal engedélyezi, az engedély kiadásához a hivatal beszerzi az ÁNTSZ közegészségügyi véleményét, a tűzoltó-parancsnokság tűzvédelmi előírások teljesítését igazoló szakhatósági állásfoglalását, az építésügyi hatóság építéshatósági követelmények teljesítését igazoló állásfoglalását, valamint az igazolást a köztartozásról. Amennyiben a szociális intézmény külső foglalkoztatót bíz meg a fejlesztő-felkészítő tevékenységgel, akkor az engedélyt ennek a foglalkoztatónak is be kell szereznie.

A foglalkoztatásban résztvevő személyek alkalmasságáról a rehabilitációs lkalmassági vizsgálat alapján egy erre kijelölt bizottság határoz. A foglalkoztatásnak két formája van: munka-rehabilitáció és fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás.

A munka-rehabilitáció szolgálati időre jogosít, amennyiben az előírt nyugdíjjárulékot is befizetik. Munka-rehabilitációnak minősül különösen az intézmény környezetében végzett kisegítő, kiegészítő jellegű, a karbantartással, a külső-belső környezet rendben tartásával összefüggő feladatok elvégzése.

A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás célja, hogy a megváltozott munkaképességű személyek elsajátíthassák azt a tudást és technikát, amely hozzájárul munkaerő piaci alkalmasságukhoz, a szabad munkaerőpiacon történő részvételhez. A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás a Munka törvénykönyve szerinti munkaviszony.    

A minisztérium számításai szerint a bentlakásos otthonok, illetve rehabilitációs intézmények lakói közül körülbelül 9 ezren veszik majd igénybe ezt a támogatást.           

A célszervezeti támogatási rendszer átfogó rendezése érdekében 2005-ben hatályba léptek a rehabilitációs akkreditációról, illetve a támogatási rendszer átalakításáról szóló jogszabályok, amelyek meghatározzák a munkáltatók foglalkozási rehabilitációs feladatait, továbbá az új támogatások szabályait.

Az uniós elvárásoknak megfelelő szabályozás egyik lényeges alapelve a szociális foglalkoztatás, valamint a piaci versenyben szereplők tevékenységének, támogatásának elhatárolása.

A súlyos, illetőleg halmozottan fogyatékos, pszichiátriai beteg, szenvedélybeteg személyek foglalkoztatása speciális szakértelmet, sajátos módszereket igényel.

Mivel a szociális intézmények által szervezett foglalkoztatás időtartama korlátozott, a rendelet lehetővé teszi a munkaerő-piaci foglalkoztatás keretei között megvalósuló, karitatív-szociális elemeket hordozó foglalkoztatás támogatását is.

A rendeletet az 55. számú Magyar Közlöny tartalmazza.

Ukrajna az eddigi legnagyobb dróntámadást hajtotta végre Moszkva ellen - fotók

Ukrajna az eddigi legnagyobb dróntámadást hajtotta végre Moszkva ellen - fotók

Trumpékat nem érdekli az arab országok javaslata, továbbra is Riviérát akarnak létrehozni Gázában

Trumpékat nem érdekli az arab országok javaslata, továbbra is Riviérát akarnak létrehozni Gázában

Váratlan rossz dolog derült ki az extraszűz olívaolaj egészségügyi hatásairól

Váratlan rossz dolog derült ki az extraszűz olívaolaj egészségügyi hatásairól

A Magyar Péterrel összefeszülő államtitkár kapta meg Varga Mihály parlamenti mandátumát

A Magyar Péterrel összefeszülő államtitkár kapta meg Varga Mihály parlamenti mandátumát