szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormányprogramról, még annak elfogadása előtt kívánnak egyeztetni a szociális partnerek – jelentette be az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói és munkaadói oldala közös közleményben.

A közlemény szerint korábbi erre vonatkozó kezdeményezéseiket megerősítve javasolják a tárgyalást az OÉT keretei között.

Már a budapesti városligeti május 1-jei rendezvényen is szó esett az egyeztetésről. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta: a kormányfőtől ígéretet kaptak arra, hogy a koalíciós kormányprogramról, annak véglegesítése előtt kikérik a szakszervezetek véleményét. Ugyanúgy a kormányzati struktúráról is véleményt mondhatnak.

A városligeti szakszervezeti fórumon Hiller István, az MSZP elnöke nyilvánosan is megerősítette, hogy a kormányprogramról készek egyeztetni a szociális partnerekkel.

A városligetben Wittich Tamás a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke visszautasította néhány gazdasági kamara azon törekvését, hogy a szakszervezetek megkerülésével egyeztessenek a pártokkal, a leendő kormánnyal stratégiai kérdésekről. Az ilyen tárgyalások színhelye az Országos Érdekegyeztető Tanács. A szakszervezetek nem akadályozzák a változásokat, de részesei kívánnak lenni az erről folyó egyeztetésnek - hangsúlyozta Wittich Tamás.

A 16, többségében kamarai szervezet az országgyűlési választások második fordulóját követő napon tette közzé a „Megállapodás a jövőnkért” című kiáltványt.

Egy új kormányprogram nem elég, konszenzusra kell jutni a politikai erőknek az állami és a közszféra átalakításában, reformjában is. Az euró 2010. évi bevezetése olyan kényszer lehet, amely előmozdítja a reformokat – mondta a kiáltványt ismertetve Mosonyi György, a Joint Venture Szövetség tiszteletbeli elnöke.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kiáltványt bemutató rendezvényen egy új, gazdasági kerekasztal felállítását sürgette, ahol a gazdasági szervezetek és a politikai erők konszenzusra juthatnak a szükséges reformokról. Mint mondta: az Országos Érdekegyeztető Tanácsból hiányoznak a politikai pártok és a kamarák képviselői, ezért is kell új fórumokon megvitatni a reformprogramot.

Széles Gábor a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke nem csatlakozott a kiáltványhoz. Szerinte a kormányprogramba foglalt államháztartási-, illetve adóreformot az Országos Érdekegyeztető Tanácsban ajánlatos véleményezni. Az időpont most nem megfelelő a kiáltvány kibocsátásra, mivel a kormányprogramot illetve az annak részét képező államháztartási-, és adóreformot először a koalíció két pártjának kell megalkotnia, s azután - a parlamenti benyújtás előtt – az Országos Érdekegyeztető Tanácsban lehet azt megvitatni - vélte az érdekképviseleti vezető.

MTI Karrier

Egységes érdekegyeztetési törvényt sürgetnek az Autonómok

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöksége megtárgyalta az Országos Érdekegyeztető Tanácsra, illetve az ágazati párbeszéd bizottságokra vonatkozó törvényjavaslatokat. A testület elfogadhatatlannak tartja, hogy eltérő ezek a törvényjavaslatok időpontban kerüljenek az Országgyűlés elé.

Cukorbetegek milliói sóhajthatnak fel, meglepően hamar megjelenhetnek a vércukorszintet 24 órában mérő órák

Cukorbetegek milliói sóhajthatnak fel, meglepően hamar megjelenhetnek a vércukorszintet 24 órában mérő órák

Jimmy Kimmel, Colbert, Fallon és Jon Stewart is szájára vette Melania Trump beiktatási kalapját

Jimmy Kimmel, Colbert, Fallon és Jon Stewart is szájára vette Melania Trump beiktatási kalapját

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Nyolc nő vádolja szexuális visszaéléssel Neil Gaimant

Nyolc nő vádolja szexuális visszaéléssel Neil Gaimant