szerző:
euractiv.hu
Tetszett a cikk?

A Németországban alkalmazott zöldkártya-program nem bizonyult túlságosan sikeresnek abban, hogy nagy számban vonzzon jól képzett szakembereket, Franciaország most mégis megpróbálkozik egy hasonló szabályozás alkalmazásával.

Nicolas Sárközy belügyminiszter javaslata szerint a jól képzett szakembereknek hároméves tartózkodási és munkavállalási engedélyt adnának. Ugyanakkor a kevésbé iskolázottaknak nehezítik a bevándorlás lehetőségét.

Az érintetteknek franciául kell tanulniuk, meg kell ismerniük a francia társadalom történetét, értékeit, s a jövőben nem jár majd nekik a hosszú távú letelepedési lehetőség, amit eddig tíz éves francia tartózkodás után szinte automatikusan megkaphattak.

Franciaország - mint a többi európai uniós ország - az Egyesült Államokkal, Kanadával, Ausztráliával, Új-Zélanddal és Svájccal versenyez a magasan képzett szakemberek elcsábítása terén. A Nicolas Sárközy által idézett tanulmányok szerint a Kanadába és az USA-ba munkavégzés céljából bevándorlók felének egyetemi oklevele van, ezzel szemben a Franciaországba bevándorlók közül a többség nem fejezte be a középiskolát sem.

Az Európai Bizottság 2003-ban javasolta a tagországoknak, hogy bevándorlási politikájuk részeként a kérelmek elbírálásánál „jutalmazzák” a képzett szakembereket, hiszen ezzel javíthatnak a bevándorlók képzettségi statisztikáján, ami összességében az EU-térség gyorsabb ütemű fejlődését eredményezheti.

Mindemellett a magas munkanélküliségi arányok miatt a kormányoknak nem egyszerű megmagyarázni, miért van szükség bevándorlókra például az informatikában vagy a vendéglátásban.

hvg.hu Vállalkozás

Hogyan csökkenthető a munkavállaló kockázata?

Mikor kötelezhetik a hatóságok a munkavállalót jogszerűtlen foglalkoztatás miatt keletkezett adóhátralék megfizetésére? Elég megszüntetnie a szerződést, vagy be is kell jelentenie a megszűnést? A hvg.hu adószakértőjének válasza nem hagy kétséget a helyes döntést illetően.

MTI Karrier

Két hónap alatt 80 ezer alkalmi munkavállalói könyvet váltottak ki

A januárban és februárban kiváltott alkalmi munkavállalói könyvek száma csaknem elérte a 80 ezret, az alkalmi munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók ebben az időszakban 293 millió forint értékben vásároltak közteherjegyet – közölte Pirisi Károly, a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója.

MTI Karrier

Hol és mennyien: magyar munkavállalók az EU-ban

A tizenöt régi európai uniós tagállamból hatban szabadon vállalhatnak majd munkát az új tagországok munkavállalói május elsejétől, a kezdettől szabad munkavállalást lehetővé tévő Egyesült Királysághoz, Írországhoz és Svédországhoz a közelmúltban csatlakozott Finnország, Spanyolország és Portugália.

Felére estek a Tesla kínai eladásai, ott is megutálták Elon Muskot, vagy más áll a háttérben?

Felére estek a Tesla kínai eladásai, ott is megutálták Elon Muskot, vagy más áll a háttérben?

Nem kap új megbízatást Havasi Bertalan

Nem kap új megbízatást Havasi Bertalan

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Melonitól kéri a római mozik megmentését Scorsese, Spielberg és Coppola

Melonitól kéri a római mozik megmentését Scorsese, Spielberg és Coppola