szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Miközben a Paksi Atomerőmű Rt. egyik szakszervezete, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi szervezete (MÉSZ) 72 órás sztrájkot kezdett, a munkáltató hétfőn délután folytatja a március 1-jén megkezdett bértárgyalásokat – közölte az erőmű szóvivője.

A bértárgyalásoknak még az elején tartanak, a munkáltató megtette az ajánlatát, amely 5 százalékos átlagkereset-növelést, valamint minden dolgozónak közel egymillió forint értékű éves szociális és jóléti juttatást tartalmaz – fejtette ki Mittler István. Szerinte jelenleg az álláspontok értelmezése folyik.

A négy tárgyaló szakszervezet a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, a MÉSZ, a Munkástanács, valamint az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete. A MÉSZ által meghirdetett munkabeszüntetéshez a másik három szakszervezet nem csatlakozott. A MÉSZ követelése 10 százalékos alapbéremelést, plusz évente 5 százalékos uniós felzárkóztató emelést, valamint a társaság üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti keresetarányos felosztását tartalmazza.

A sztrájkoló szakszervezet és az erőmű vezetése között a még elégséges szolgáltatásról történt megállapodás a blokkok teljesítményének 5 százalékos csökkentését jelenti, az első sztrájknapon azonban ez nem valósult meg, ugyanis a Magyar Villamos Művek Zrt. nem járult hozzá a hétfői teljesítmény csökkentéséhez.

MTI Karrier

Elmaradt a sztrájk a paksi erőműben

Elmaradt a hétfő reggelre hirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk a paksi atomerőműben, a sztrájkkészültség azonban továbbra is fennáll - közölte az MTI-vel a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének (MÉSZ) elnöke.

MTI/hvg.hu Világ

Franciaországban országos sztrájkmozgalom kezdődött

Országos sztrájkmozgalom kezdődött kedden Franciaországban, tiltakozásul a nagy munkanélküliség és a kevésnek tartott fizetések miatt. A sztrájk várhatóan próbára teszi Dominique de Villepin négyhónapos kormányának állóképességét és kitartását a munkaügyi reformok mellett.

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film

Hétköznapi kínai akkutechnológiát ellenőrzött a fogyasztóvédelem, mindent kivonatnak a forgalomból

Hétköznapi kínai akkutechnológiát ellenőrzött a fogyasztóvédelem, mindent kivonatnak a forgalomból

Két orosz drón Moldovában robbant fel, bekéretik a nagykövetet

Két orosz drón Moldovában robbant fel, bekéretik a nagykövetet

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA