szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kelet-európai cégeknél az átlagos növekedés 6,4 százalék, Nyugaton pedig 3,7 százalék volt a csúcsvezetői fizetések esetében. A felmérésben több mint 1000 vállalat vett részt 15 európai országból.

A sort Szlovákia vezeti – áll a Hewitt Associates nemzetközi személyzeti tanácsadó cég elemzésében –, ott ugyanis átlagosan 9,2 százalékkal nőttek a vezetői fizetések tavaly, míg Magyarországon 6,4 százalékkal. A legkisebb mértékben Hollandiában és Németországban emelkedtek a bérek, előbbi esetében 2,8, míg utóbbi országban 3 százalékkal. Ausztria a maga 3,8 százalékos növekedésével kissé meghaladta a nyugat-európai átlagot.

Európa-szerte tavaly átlagosan 4 százalékkal kerestek többet a vezetők, mint 2004-ben.

Gazdaság

Nyilvánossá válnak a vezetői fizetések

Brigitte Zypries német igazságügy-miniszter a kormány elé terjesztette sokat vitatott törvénytervezetét, amelyben köteleznék a tőzsdén jegyzett vállalatokat, hogy hozzák nyilvánosságra a menedzserek fizetését.

MTI Karrier

A többség szerint kevés a fizetés

Tíz magyar alkalmazott közül négy határozottan gyengének tartja a fizetését összehasonlítva más, az iparágon belüli cégeknél elérhető jövedelemmel – derül ki a Mercer tanácsadó cég munkavégzéssel kapcsolatos felméréséből.

Magyar Rádió Online Itthon

Nő a miniszterek fizetése

Április elsejétől 5,1 százalékkal nőnek a miniszteri fizetések - közölte Batiz András. A kormányszóvivő elmondta: a köztisztviselői illetményalap ugyanennyivel nő, ez indokolja a fizetések emelkedését.

Le Figaro-elemzés: Folyik Putyin pókerjátszmája, hogy megossza Európát

Le Figaro-elemzés: Folyik Putyin pókerjátszmája, hogy megossza Európát

Beszivárgott egy fegyveres az iráni Legfelsőbb Bíróság épületébe és lelőtt két bírát

Beszivárgott egy fegyveres az iráni Legfelsőbb Bíróság épületébe és lelőtt két bírát

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni