szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Alkotmányellenesek a 13. havi fizetésre vonatkozó egyes rendelkezések az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntése szerint, ezért azokat a testület megsemmisítette.

„Az Alkotmánybíróság 2005. szeptember 12-i teljes ülésén részben megsemmisítette a közszféra egyes illetménytörvényeinek ama rendelkezéseit, amelyek az egyhavi külön juttatásra (13. havi illetményre) való jogosultság feltételeit határozták meg" – tartalmazza a testület közleménye. A határozat szerint önkényes, és ezért alkotmányellenes az a megkülönböztetés, amely a foglalkoztatottakat a fennálló jogviszonyuk alapján megillető juttatást ahhoz a feltételhez köti, hogy a jogviszony meghatározott napon – január 1-jén – fennáll-e. Az Ab kimondta: a törvényhozó a megfelelő átmeneti szabályokat sem alkotta meg a 13. havi fizetés „0" havi fizetéssé való átalakításakor és ennek következtében az új szabályozás 2004-ben hátrányosan érintette azokat, akiknek jogviszonya év közben szűnt meg.

Vélemény

Az Alkotmánybíróság hanyatlása

Az elmúlt hat évben az új összetételű Alkotmánybíróság (AB) elődjénél sokkal simulékonyabb gyakorlatot alakított ki. Ennek árát fizeti, illetve kasszírozza most a testület. A bíróság sorsa alig valakit érdekel. Az AB először megalázó vereséget szenvedett a Legfelsőbb Bírósággal való ütközetben, mostanra pedig teljesen kiszolgáltatottá vált a pártok politikai játszadozásával szemben.

MTI Világ

Elkészült az új iraki alkotmány tervezete

Elkészült és október 15-én népszavazásra bocsátják az új iraki alkotmányt - jelentette be Dzsalal Talabani iraki elnök, miután az alaptörvényt szövegező bizottság tagjainak elsöprő többsége aláírta vasárnap az alkotmánytervezet végső változatát.

MTI Itthon

Az SZDSZ ellenzi a volt alkotmánybírók újraválasztását

Az SZDSZ elvi fenntartások miatt nem szavazza meg a parlamentben a jelenlegi, vagy korábban volt alkotmánybírók mandátumhosszabbítását, illetve újraválasztását, bár az aktuálisan érintett személyek - Holló András jelenlegi alkotmánybírósági elnök, és Lábady Tamás volt alkotmánybíró - személyével kapcsolatban nincs kifogása.

MTI Itthon

Lábady nem vállalja az alkotmánybírói jelölést

Lábady Tamás nem vállalja az alkotmánybírói jelölést. "Az alkotmánybírói újraválasztásra jelölésem a hozzájárulásom nélkül történt, és nem is kívánok megválni a jelenlegi beosztásomtól és hivatalomtól" - tudatta a Pécsi Ítélőtábla elnöke közleményben.

Ultimátumot kapott az Apple: vagy engedelmeskedik, vagy marad az iPhone 16-osok tiltása Indonéziában

Ultimátumot kapott az Apple: vagy engedelmeskedik, vagy marad az iPhone 16-osok tiltása Indonéziában

Nem tudja a Belügyminisztérium, hány óra maradt el a bombafenyegetések miatt

Nem tudja a Belügyminisztérium, hány óra maradt el a bombafenyegetések miatt

Donald Trump nem áll le, tényleg kriptomennyország lesz az Egyesült Államok

Donald Trump nem áll le, tényleg kriptomennyország lesz az Egyesült Államok

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei show-ját

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei show-ját